Nem meglepő módon e hétvégén is a holland gólok irányába megyek. A Vitesse csapata eddig kedvezett nekem: meccsükkel már januárban és februárban is nyertem. A Willem II még tartozik a gólokkal, előző hónapban nem jöttek az elővételezett találatok az utrechti vendégjátékuk alkalmával.

A hazaiak hektikus idei szereplésük miatt visszacsúsztak az ötödik helyre. Konkrétan az Excelsior elleni győzelem óta három meccsen csak egy pontot szereztek. Ami közös azonban mind a négy idei bajnokiban, hogy az over mellett minden találkozón mindkét csapat gólt szerzett! Ha úgy nézzük akkor nincs a toppon a Werff - Clarke-Salter által vezetett védelem, de úgy is nézetjük, hogy a támadásaik alkalmával akkora lendülettel mennek előre, hogy a labdavesztések után a rutinos portugál kapus, Eduardo sokszor kiszolgáltatott helyzetbe kerül. Akárhogy is nézzük, a pontokat szorgosabban kell gyűjtögetnie Slutski mester tanítványainak, és szombaton adott a lehetőség egy mögöttük öt ponttal álló csapat ellen.

A Willem II "csak" az utolsó két meccset vesztette el, első két idei találkozóján győzelmet aratott. Ezen a négy bajnokin mindössze öt gólt értek el, így azt is mondhatnánk, hogy nem sikerült pótolni a télen eladott házi gólkirályt, Solt. Ha megnézzük azonban ezen meccsek statisztikáit, látjuk hogy azért átlagban több mint tízszer próbálkoznak kapura lőni. Ez nem rossz kezdet, így többek között erre alapozom a tippem. Úgy gondolom ha egyet találnak, az már elég lehet az overhez.

A két csapat őszi odavágóján négy gól esett, most hárommal is elégedett leszek. Erre igen értékes oddsot kínálnak, így nem hagyhatom ki.

Vitesse - Willem II: Gólok száma - Felett/alatt tipp