A Carabao Cup (azaz Ligakupa) döntőjében papíron rangadót rendeznek, de könnyen elképzelhető hogy ritka ronda kiütés lesz a vége.

A Manchester City közel sincs akkora formában, mint tavaly (főleg az akkori ősz volt pazar), de takarékon, legfőbb kulcsjátékosai, Mendy és az igazi De Bruyne nélkül is komoly esélyük van arra hogy öt kupával zárják a szezont. A Community Shield zsebben, a Ligakupa félig zsebben, az FA-kupában reálisan már nincs ellenfél, a bajnokságban a Liverpool vezet, ez tudjuk mind mit jelent (:P), és a BL-ben nincs egy olyan csapat sem ahol ne lenne valami gikszer. Sikerük titka a rémgyenge sorsoláson kivül hogy Pep játékrendszerét álmából felkeltve is vágja már az összes játékos, ráadásul Guardiolának egy közel tökéletes keret áll rendelkezésére. Sőt, igazából kettő, úgy tud rotálni mint senki más, mert a padon is elképesztően nagy klasszisok csücsülnek. A hétközi BL-meccset Gelsenkirchenben például úgy tudták nyerni emberhátrányban, hogy 1-2 -nél villant egyet a csere Sane, majd Ederson (kapus) gólpasszt adott Sterlingnek. Akkor minek pörögjenek már februárban száz százalékon, nem?

A Chelsea-nél is így vannak vele, kár hogy ott edzőbuktatás a cél. Sarrival nagyon jól kezdték a szezont, látszólag hamar sikerült átültetni a stílusát. Aztán valahol valami megtört, ami a Stamford Bridge-n már megszokott dologgá kezd válni. Hazarddal az élen a játékosok zsinórban fúrják meg a menedzsereket, akiknek az sem segít, hogy Abramovics már nem költi úgy a pénzt mint anno, tehát nem konfliktusmentes a meló (magyarul szar minden). A csapat mostanra dobta le teljesen a láncot, a belga teljesítménye szolgálhat tükörként is: 2019-ben minden sorozatot figyelembe véve 11 meccsen kapott lehetőséget, amit 3 góllal és egy gólpasszal "hálált meg", mondjuk abból két dugót a ligautolsó, gyakorlatilag már másodosztályú Huddersfieldnek. Azon a találkozón kiszakadt a gólzsák, de előtte és utána a Bournemouth vert nekik négyet, a ManCity hatot, 2-0-ra kaptak ki az Arsenaltól és a Manchester Utd-től is, a Tottenhamet is csak azért tudták kiejteni a Ligakupából büntetőkkel, mert ott nem játszott három legjobbjuk (Kane, Son, Alli). Nem elég hogy elől impotensek Diego Costa távozása óta, most már hátul is káosz van. Sarri alatt tűzforró a kispad, egyes pletykák szerint vasárnap a Wembley-ben kapja meg az utolsó esélyt, szóval őt nem valószínű hogy érinti, de a hangulatnak biztos nem tett jót hogy a FIFA elvileg két transzferidőszakra kizárta a klubot az igazolásokból.

Idén három alkalommal csapott össze a két csapat. Decemberben hazai pályán, a szezon talán legjobb teljesítményével 2-0-ra nyertek a (sötét)kékek, de ez nagyon más meccs lesz. Akkor még masszívak voltak, volt tartás a srácokban, túlélték a City rohamait. Aguero akkor sérült volt, és hogy mennyire más vele a szitu, azt jól mutatja hogy a Community Shielden 2 (2-0), két hete az Etihadban 3 (6-0) gólt vállalt a londoniak ellen. A Kun lesz, és ha újabb hatost nem is láthatunk, de jelen pillanatban 2-3 gólos különbség van a két együttes között. Az 1.57 szinte ajándék a Cityre, a hab a tortán ez, illetve a nagyobb hendik lesznek - na és az argentín gólja(i).

Chelsea - Manchester City: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp