Február végén ás március elején szerte a nagyvilágban a női válogatott együttes felkészülési meccseket játszanak. Sokan ilyen-olyan tornákon vesznek részt, sokan pedig egy-két meccset játszanak. A Jugoszláv utódállamok egymással játszanak, legalább utazni ne kelljen sokat jelszóval, ráadásul nagyjából ezek a csapatok hasonló erőt képviselnek, és így legalább értelme, sportértéke is van a meccseknek.

Montenegró pár napja megütközött Szerbiával, annak a találkozónak 1,05-ös szorzója volt a favorit szerbekre, és igazából a 4-0-ás eredmény alapján hihetnénk, hogy pont ennyit is ért, de az a meccs sokkal több volt, mint egy szimpla 4-0. Montenegró egy kis szerencsével 3-4 gólt nyugodtan lőhetett volna, tényleg egy kis mák kellett volna hozzá. Én magam is meglepődtem, igazából két játékost láttam eddig játszani, Bulatovic a Fradiban focizott, aztán átment a spanyol Albacetéhez, amely bár élcsapat arrafelé, de azért csak a spanyol élvonal, ami azért a csajoknál is elit. De ez a Montenegró egész komoly kis akciókat vezetett, rengeteg helyzete volt, képesek voltak korrekt lövéssekkel befejezni az akciókat, szóval számomra kellemes meglepetés volt a válogatott. Bosznia és Hercegovina igazából kb 30 hellyen előrébb van a FIFa világranglistáján, kb ezt tudom egyetlen érvként felhozni, hogy miért favorit. Nálam ez full 50/50 meccs. A tippem pedig, hogy MOntenegró ha megint hasonló filozófiával játszik, akkor nincs az az Isten, hogy ne lőjön gólt, már csak azért is, mert a bosnyák csapat azért gyengébb a szerbnél. Majdnem 1,70-es szorzó mellett szerintem value lehet. Igazából végig követtem live a szerb-montenegró meccset, ahol látva a meccs képét, a Montenegró gól szorzója látva a sok támadást és lövést sokáig csökkent, miközben az idő ment, ott tényleg csak a szerencse hiányzott. Bízom benne, hogy most talán picivel kevesebb helyzet mellett a szerencse is Montenegró mellé áll.

Gólok száma vendég csapatnál - Felett/alatt