A LaLiga 30., hétközi fordulójában rendeznek egy érdekes meccset, ahol a tökutolsó Huesca a szintén kieső helyen lévő Celtát fogadja. Érdekes kis találkozónak tűnik, mert ha a hazai Huesca nyer, akkor könnyen lehet, hogy Dugovics Tituszként rántja magával a Segundába a Celta Vigót. Ugyanakkor ha a Huesca tényleg nyerni tudna, akkor 25 pontja lenne, és még maradna reális esély a bennmaradás kiharcolására.

Igazából ez az over az előző forduló miatt fogalmazódott meg bennem. A Huesca nekiment a Real Madridnak, ahol bár 3-2-re kikapott, de mocskosul jó meccset tolt, igazi tökös őszinte focival, alkalomadtán úgy letámadta a Madridot, hogy öröm volt nézni. Jó, tartalékos volt a Real MAdrid, de azért a Real Madrid padjára sem kerül oda akárki! Nagyon tetszetős focival rukkolt elő a Huesca. Előtte igazi underezős csapatokkal, mint pl. az Alavés és a Getafe is overezett a Huesca, mondjuk ez ponttal nem párosult, de nagyon úgy érzem, ez a csapat minden egyes percet ki akar élvezni a LaLigában, a legjobbak között. amilyen őszinte, támadó focit toltak a Real ellen idegenben, nem hiszem, hogy otthon ne hasonló felfogásban játszanának. Ráadásul a Celta ellen győzelmi esély is van, ez az utolsó szalmaszál a Huesca számára.

A Celta meg eléggé feldobott hangulatban lehet, hisz a Villarreal ellen 0-2-ről nyert 3-2-re, Aspas győztes gólt lőtt, mikor lecserélték, sírva fakadt a kispadon. Emocionális meccs volt, Aspas sokat hagyott ki sérülés miatt, ő is tudta legbelül, ha nem dől ki hetekre, nem itt tart a csapata. Ha a Huesca ellen is nyerni tudna, végre kikerülne a kieső zónából. Azért Aspas-szal ez a csapat teljesen másképp fest, a többiek is sokkal nagyobb önbizalommal játszanak, más karaktere van a Celtának Aspas-szal. Egyértelmű, hogy jelen helyzetben mindkét együttes tuti győzelemre játszik, más nem is tehet. Egy iksz itt egyik félnek sem jó eredmény.

Huesca - Celta Vigo: Gólok száma - Felett/alatt tipp