Szerintem nagyon egyszerű a képlet ennél a Bajnokok Ligája-találkozónál, hiszen a Manchester City egyáltalán nem tűnik annak a csapatnak, amelyik rövid időn belül kétszer is vereséget szenved. Márpedig az egy héttel ezelőtti első találkozón a Manchester City kikapott 1-0-ra. Szerintem nagyon sima hazai győzelem lesz ennek a meccsnek a vége, s leginkább azért gondolom ezt, mert már a negyeddöntőknél jár a Bajnokok Ligája, s mivel a Manchester City legfőbb célja végre megnyerni a BL-serleget, egészen biztosra veszem, hogy Pep Guardiola ManCity-menedzser és csapata mindent megtesz majd a továbbjutás érdekében. Például leginkább azt, hogy ezt a meccset már nem veszi félvállról, mint ahogyan az előző összecsapást, hanem Európa legjobb formában levő együtteséhez méltón fog teljesíteni a Manchester City.

A hazaiak győzelmére már csak azért is érdemes számítani, mert senki sem fog hiányozni a házigazda angol alakulatból. Persze, mégis lesz egy hiányzó, éspedig a chilei kapus Claudio Bravo, de őt már nem számolom, hiszen ő már nagyon régóta sérült és akkor sem játszana, ha teljesen egészéges lenne. Amúgy a korábban hosszú ideig sérült cserekapus egyelőre még lábadozik, s csak akkor kerül majd vissza a cserék közé, ha az orvosok és vezetők engedélyezni fogják neki ezt a dolgot. Hiányzók terén már nincs ilyen jó helyzetben a vendég londoni együttes, hiszen a "gólzsák" Harry Kane, valamint Eric Dier, Serge Aurier és Erik Lamela sem játszhatnak Mauricio Pochettino menedzser csapatában. Közülük a bokasérülés miatt kimaradó angol válogatott csatár Harry Kane - aki számára véget ért az idény - hiányzása a legjelentősebb, s ez távollét akár el is döntheti majd a párharcot. Természetesen a Manchester City javára.

Gyanítom, hogy Guardiola mester nem fogja elkövetni még egyszer azt a döbbenetesen hatalmas hibát, amit a Tottenham elleni előző meccsen elkövetett, hanem ezúttal majd az első perctől kezdődően játszatni fogja "koronaékszerét". Hiszen a belga Kevin De Bruyne azon világviszonylatban nagyon kevés és kimagaslóan jó focisták egyike, aki egymaga el tudja dönteni egy-egy adott mérkőzés sorsát.

Azt biztosra veszem, hogy a vendégcsapat megpróbálja majd minél nehezebbé tenni a Manchester City játékosainak dolgát. Ám bőven elegendő lesz, ha csak ennyire futja a vendégek erejéből, s 1-2 gólos hazai győzelemmel fog zárulni ez a BL-meccs.

Manchester City - Tottenham: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp