Nem igazán megy a bergeni gárdának ebben az évben. Hiába a minőségi keret, az eddig megszerzett 4 megszerzett pont igencsak kevésnek mondható. A labdabirtoklás és az agresszív letámadás megvan, azonban a betömörülő védelmek ellen kevés pontot szereznek. Ez leginkább a Stromsgodset ellen látszodott, amely gárdát az utóbbi években simán verték, míg idén az egy pontért is nagyot küzdöttek. A hiányzókra nem foghatják az eddigi gyenge játékot, mivel perememberek nem lesznek bevethetőek (Rismark, Marengo, Johansen) és ennek a keretnek a dobogón lenne a helyük nélkülük is. További motiváló tényező lehet a hazaiak számára, hogy a télen befejezték a stadion rekonstrukciót, így újból teljes kapacitással bír a bergeni aréna. Több pontot nagyon nem veszthetnek otthon nem élcsapatok ellen és ezt a győzelmet hozni kellene, így hajtós összecsapást várok.

Ebben partner lehet a Vålerenga, akik Deila irányítása alatt, nem éppen a védekező focijukról híresek. Erősen rákoncentráltak a támadószekció megerősítésére a télen és ennek legfőbb alakja, a Rosenborgtól szerződtetett Matthias Vilhjalmsson. Mellé társulhat támadásban Deyver Vega, aki éveket töltött a bergeni kispadon és van mit törlesztenie Nielsen mesterrel szemben. Ezzel szemben a védelmük azért verhető, míg a kapus poszt egyik oldalon se atombiztos. A bergeni kapuban Eirik Johansen kezdett, de igazándiból hozta a tutit és bravúrra nem volt képes. Őt váltotta az előző fordulóban a rutinos Opdal, aki hasonló eredménnyel zárt. A négy meccs után egyszer sem úszta meg kapott gól nélkül a Bergen, míg a Vålerenga kapuját egyedül az első fordulóban, a frissen feljutó Mjøndalen nem tudta bevenni.

Ennek következményeként is mennék el a gólok felé, mivel nem kivárásra játszó csapatokra, hanem gólra törő támadósorokra számítok!

Brann - Vålerenga: Gólok száma - Felett/alatt tipp