Ronny Deila munkája kezd beérni Oslóban. A 2016-os szezon végén érkezett a korábbi bajnok edző és az első két évében semmi extrát nem mutatott. Azonban türelmesek voltak vele a vezetők, mivel korábban alkotott már középcsapatból bajnok együttest és ez nem egyszerű egy Rosenborg kaliberű csapat ellen. Idénre viszont összeállt végre, amit szeretett volna a mester. Éppen a Rosenborgtól lenyúlta a harmadik számú csatárnak számító Vilhjalmssont, aki ezt eddig három találattal hálálta meg, míg a középpályát rendkívül gyorssá tette. Ez idén eddig sok szép pillanatot szerzett már a kékek drukkereinek és otthon be is gyűjtötték az összes pontot (9). A hétvégén vasárnap játszottak a Ranheim otthonában, ahol kiütéses 5-1-es sikert arattak, ami jól jelzi, hogy mennyire veszélyes az elől lévő gépezet. Ráadásul ne felejtsük el, hogy pénteken nemzeti ünnep van, így könnyen lehet, hogy telt ház lesz a csütörtöki találkozón.

Deila egyébként anno a Stromsgodsettel lett bajnok, akik azóta évről-évre gyengébbek. Idén az első fordulóban arattak egy szerencsés győzelmet a Haugesund ellen, azonban azóta három döntetlen mellett három vereséget szedtek össze. A tavalyi évhez képest a keret is gyengült, így bennük ennyi van. Elsőszámú céluk max az lehet, hogy csont nélkül bennmaradjanak, ami nem lesz egyszerű mivel senki sem lóg ki az idei 16 csapatból. Hátráltató tényező náluk, hogy egy nappal kevesebb idejük volt a felkészülésre/pihenésre, miután hétfő este játszottak még egy unalmas 0-0-át a Vikinggel otthon. Ott is lehetett látni, hogy kevés átütőerő van ebben a gárdában, így a Valerengának ideális ellenfél lehet a norvégok nemzeti ünnepén arra, hogy kiszolgálják a közönséget!

Ázsiai hendikep - Asian Hendikep