A zárófordulóban számos nyitott kérdés maradt, de az elmúlt évekkel ellentétben nem az alsóházban, hanem a bajnoki cím és a nemzetközi kupaindulók kiléte ismeretlen. E párharcnak nem lesz tétje, mert a vendéglátók idő előtt biztosították a jövő évi szereplésüket, míg a zöld-feketék kb. hasonló gyorsasággal hozták magukat reménytelen helyzetbe.

A Düsseldorf a kicsik és a középcsapatok ellen brillírozott otthon, a nemzetközi kupacsapatok ellen viszont még legtöbbször kevesek voltak, bár a Mönchengladbach megszívta. A múlt héten a Bréma ellen totális örömfocit toltak, a 4-1-es győzelem során mindkét félidőben kettőt vállaltak, a gólokon 4 játékos osztozott, a csapatmunka egész évben jellemző volt, de közülük a belga vonal volt a leghatékonyabb 10-10 góllal.

A Hannover meccs/pont aránya egész elfogadhatóvá vált a szezon végére, de a kieséstől ez sem mentette meg őket. Az ősz botrányos volt, féltávnál nem gondolta senki, hogy a tavasz első felében még ezt a szintet sem ütik meg. A sereghajtó pozíció végig fix volt számukra, ám a Nürnberg szerencsétlenkedése okán még a frankokat így is elkapták, habár a kezdő lökést az edzőváltás sem hozta meg, pedig Doll még felhozó meccset is szervezett a válogatott mérkőzések alatti szünetre, de ott is csúfos vereségbe szaladtak bele. A játékosok számára az utolsó esély eladni magukat BuLis csapathoz, mert mostanában az azonnali visszajutás a másodosztályból projektben szinte mindenki felsül.

A meccsnek nincs tétje, a pillanatnyi forma alapján a másfél órás gurigázást kizártnak tartom, gólváltás lesz már az első félidőben is.

Gólok száma - 1. félidő - Felett/alatt