Nyilvánvalóvá válik, hogy az EB-selejtezők „E” csoportjában akkora körbeverések lesznek (vannak), hogy az ember csak kapkodni tudja a fejét. Mindenki úgy gondolkodik, mint mi magyarok: a kijutáshoz kell verni az azerieket oda-vissza, s azon túl az összes hazai meccset be kell húzni. Mi lesz így ebből? Gólaránycsata. Mi 3:1-re, a horvátok 2:1-re vertük Azerbajdzsánt. Szlovákia vajon überelni tudja ezt?

A hazaiak ismét a kisebb bakui stadionban a Backell Arénában fogadják aktuális ellenfelüket. Amikor mi játszottunk velük akkor az volt a duma, hogy az EL-döntő után nem tudják ilyen gyorsan rendbe tenni a hetvenezres olimpiai stadiont (bruhaha), most örömteli, hogy péntekről keddre, ez a kisebbik stadionnal sikerült. Furcsán állnak a focihoz az azeriek, szerintem a földgáz-kőolaj biznisz, és a tea-kávé kombó bőven beelőzi a sportágat, ha a lakosság érdeklődési körét vizsgáljuk. A magyar válogatott elleni meccsen két dolgot lehetett leszűrni: a pontrúgások nem az erősségük, illetve ellenünk és a horvátok ellen is a végére elfogyott a szufla. Nikola Jurcevic döntően a nemzetközi kupaporondon a főtáblát rendre elérő Qarabak játékosaira építi, de lássuk be, hogy az ottani sikereket döntően a légiósaiknak köszönhetik.

Szlovákia szünnapos volt az előző fordulóban, s most Bakuban hoznia kell a kötelezőt. Ha már volt egy szabad napjuk, akkor Trnavában kivégezték (5:1) Jordániát egy barátságos, felkészülési meccsen. Érdekes, hogy Pavel Hapal pihentette legjobb játékosait és „B” kerettel állt fel, gyakorlatilag a Wales elleni kezdőből senki sem lépett pályára. Most viszont visszatérnek Dudáék és egyértelműen a győzelemre törnek majd.

Nem csak a három pont létkérdés északi szomszédunk számára, hanem a gólarány is. Jelen helyzetben egyértelműnek látszik, hogy aki pontokat veszít Azerbajdzsánnal szemben, az lépéshátrányba kerül. Megvannak Hapal erőforrásai ahhoz, hogy gólokkal győzze le aktuális ellenfelét, ezért nem is értem a 1,5 overrel felkínált szorzót…Szerintem ajándék!

Azerbajdzsán - Szlovákia: Gólok száma - Felett/alatt tipp