Bár Fülöp Laci szerint rossz volt a bronzmeccs, nekem tetszett. Hogy a fenébe ne tetszett volna, amikor a piros lapos tippem meg a büntetős is jött, már csak az öngól hiányzott a 'mesterhármashoz'.

A döntőben az a Brazília lesz az egyik főszereplő, amelyet sokan vártak/vártunk a fináléba. Házigazdaként a támogatást is megkapja a lelátókról meg a VAR-tól is, legalábbis Messi szerint, és azért van némi igaza. A másik főszereplő Peru, amely elég hektikus tornát hoz, Perutól mire számíthatunk egy meccsen, azt nehezen lehet előre megmondani. Bő a repertoár, képesek 3-0-ra verni Chilét, meg képesek 5-0-ra kikapni Brazília ellen.

A csoportban már találkoztak, sok köszönet nem volt benne Peru számára. Igaz, ott Peru a négy pontjával már joggal bízott abban, hogy továbbcsúszik, így is lett. Én bevallom, a Chile elleni elődöntőjét nem láttam, az uruk elleni meccsüket igen. Én ott egy mindkét csapat lő gólt tippet húztam, és bár Uruguay közel állt a gólhoz, Peru inkább túlélésre, meg büntetőkre játszott.

Én nem igazán érzem az erőt Perunál, meg biztos ott motoszkál a fejekben, hogy pár napja ezek 5-öt gurítottak. Szét is csúszott Peru, és ebben bízom most is. Ez a brazil csapat jó, Neymar Jr távolléte jót tett az egységnek. Rutinos csapat, küzdeni tudó csapat, és igazából a játékosok egyéni képességeit meg jól ismerjük, bárki bármikor villanhat. Lehet ez nyögvenyelős meccs is, mert ha nem jön a korai gól, akkor akár el is görcsölhetik a brazilok. Viszont nagyon fókuszált csapat ez szerintem, és szüksége is van a brazil focinak egy jó eredményre. Ha nem is egy vb-győzelem, azért a kontinenstornát is jó dolog megnyerni. Szerintem a csoportmeccsükhöz hasonlóan most is nyernek a brazilok, méghozzá gólgazdag meccsen. Tipp: 4-0

Brazília - Peru: Gólok száma hazai csapatnál - Felett/alatt tipp