Szombati játéknap nyitányán a londoni Chelsea csapata látogat Norwichba. Idei szezonba már két kör lement és az újonc Norwich City 1 győzelem, 1 vereséggel áll. Premier League nyitómérkőzésén szenvedett vereséget a tavalyi ezüstérmes Liverpool csapatától. Míg a Chelsea Frank Lampard vezetésével 2 kör után nyeretlenül áll. Amihez nem igen szoktak hozzá a kékek szurkolói. De egyszer megszakad a rossz sorozat és ez akár az újonc elleni mérkőzésen összejöhet a korábbi Chelsea legendának.

Norwich City újoncként szerepel az idei kiírásban, de elég biztató játékkal és bátran lépnek fel az ellenfelek ellen. A bátor játék veszélyeket is hordoz magába, Liverpool 4 góllal jegyzet ellenük. De a kanárik rendre jó pár veszélyes helyzetet, szituációt dolgoz ki meccsenként. Gól lövés terén is jól teljesítenek, köszönhető Pukki remek formájának. Farke vezetőedző 4-2-3-1-es formációban küldheti fel a pályára csapatát. Legutóbb se sokat változtatott kezdő tizenegyén, ezen a mérkőzésen is a bevált recepthez nyúlhat. Kapuba Krul, előtte a védelem tengelyébe Hanley- Godfrey. Szűrőbe Mclean, Trybull, majd a támadások építésében nagy szerepet játszik Buendia, Stiepermann, Cantwell (aki legutóbb két gólpasszt is jegyzett). Elől pedig a csapat gólgyárosa Pukki, akit ha nem vesznek komolyan, képes góllakkal szomorítani az ellenfél szurkolóit.

Chelsea csapata ebben az évben átalakult, Lamprad lett az edző Sarri után. Majd a csapat legnagyobb értéke Hazard a Real Madridnál kötött ki. Majd az átigazolás végén a csapat belső védője Luiz a városi rivális Arsenalhoz került. A csapatot elhagyta még két nevesebb támadó Morata, Higuain. Igazolt játékosok nem érkeztek, mert a csapatot kizárták a piacról, csak a kölcsönbe játszó játékosok, ha szükség volt rájuk akkor azok ellenérték fejében csatlakozhatót pl.: Kovacic. A szezon is nehezen indult Manchester United 4-0-ra söpörte le. Majd egy kiélezett meccsen a Liverpool elütötte az Európai Szuperkupától a kékeket. Norwich ellen kapuba Kepa kezd, a védelem közepén Christensen-Zouma kettős, szélen Azpilicueta-Emerson kettős, akik beadásaival veszélyeztethetik a kaput. Középpálya közepén a csapat motorja és védekező specialistája Kanté, mellette Jorginho. Támadás építésben lehetnek változtatások akár Pedro vagy Pulisic is kimaradhat és Wilian kezdhet. Elől Giroud, nyerhet fejpárbajt vagy pontrúgás után kerülhet jó helyzetbe.

Két csapat között játékoskeretet nézve Chelsea javára billen a mutató és egyénileg is jobb játékosok alkotják a londoni csapatot. Továbbá egyszer a Chelsea csapatánál is kijön a lépés és Lampard győzelemmel ünnepelhet. Most megvan a sansz, és ezt meg kell ragadni. Gólok tekintetében is ígéretes találkozóra van kilátás. Van rizikó a tippbe, de 3 meccs után ha még mindig 1 vagy 2 ponttal áll a csapat, az nagyon karcsú és hamar elfogyhat Lampard felé a bizalom, ezért harcolni, küzdeni kell a 3 pontért.

Norwich City - Chelsea: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp