Spanyol bajnokság is már dübörög, lement 2 kör. A két gigász egyaránt pontot hullajtott, az Atletico, pedig 2 győzelemmel áll, igaz a szokásos 1-0 jött össze, legalább a védelem jól teljesít. A regnáló bajnok Barcelona 1 győzelem és 1 vereséggel áll, elég hamar elveszették veretlenségüket. De ezen a mérkőzésen az újonc Osasuna ellen lehet tovább javítani.

Barcelona eddig aktívan teljesített az átigazoló szakaszban, de még nincs vége. Sikerült elhozniuk az Ajax ifjú tehetséges középpályását Frenkie de Jongot. Majd robbant a bomba, sok huzavona után pont került Griezmann eljövetelére. A sok sérülésnek is köszönhető a francia jelenleg vezeti a házi góllövőlistát. Ezeken kívül még jött egy-két érkező pl.: Neto cserekapusnak, Firpo, Emerson. Vagy akár még Neymar, a brazil nagyon visszaszeretne jönni, de ez sok akadályt hordoz, a pénzügyi FairPlay-en keresztül, a játékos sérülése és egyéb magatartási probléma. Így lehet, hogy a szappanopera is lezárul és talán jövőre összeáll a hírhedt támadótrió. Távozók között találjuk Cillesent, aki máshol kezdő is lehet, Malcom vagy André Gomes nevét (aki nem úgy teljesített, ahogy a szakmai stáb gondolta), vagy Denis Suárez. Aki igazán fájhat az Coutinho kölcsönadása, voltak jó és kevésbé jó periódusai, nem igazán tudta megmutatni tehetségét, így a kölcsönadás mellett döntött a klub. A mai mérkőzésen kell a 3 pont a csapatnak, de ismét egy megtizedelt kezdőt fognak látni a szurkolók. Hiszen a csapat legjobb és egyben legnagyobb sztárja Messi sérülés miatt kénytelen kihagyni a találkozót, (ezért is tudható be a szorzó növekedése). Mellette a támadótrió is fogyatkozik, L.Suárez, Dembélé se bevethető. Kapus poszt, védelem, középpálya megvan. Elől Griezmann mellett ismét Rafinha és Pérez játszhat.

Osasuna újonc létére nem teljesít rosszul Leganest verték, Eibar ellen 1 pont jött össze. De, ami megsüvegelendő a csapatnál az a védelem, eddig nem kapitulált. Támadásban kicsit gyengék, hiszen 1 gólt termeltek. Plusz az ellenfelek rengetegszer próbálkoztak legalább 10 kapura lövéssel, igaz ennek nagy része nem találta el. Ha már a két említett csapat is ennyit lőtt, akkor egy Barcelona szintű csapat 20 lövést elereszt. A döntő mezőnyfölény is a vendégek oldaláról várható. A csapat mesterének Arrasate-nek nincs oka változtatni, jól bevált kezdő tizenegyén, így az előző két mérkőzéshez hasonlóan, ugyanazokat a neveket láthatja a hazai publikum.

A legnagyobb kérdés, hogy tud-e a katalán csapat gyors gólt szerezni, ha igen akkor akár gálameccs is lehet. Ha nem akkor a hazai csapat felhúzza a falat és akkor keserves mérkőzés elé néz a Barcelona. Minőségbeli tudás egyértelműen a katalán csapat malmára hajtja a vizet, plusz egyénileg is sokkal tehetségesebb játékosok alkotják a csapatot. Így a sérültektől eltekintve is győznie kell a vendég csapatnak.

Osasuna - FC Barcelona: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp