Komoly szorzó, lecsapok rá, mert miért is ne! Tény, hogy a pamplonai együttes eddig nem forszírozta a gólzáporos meccseket, (1-0-ra verte a Leganést, és 0-0-t játszott az Eibarral), de ez a két csapat nem is a Barca szintje. Arrasate csapata nem is kétséges, hogy a kontrákra bazíroz majd, Adriánék akár végig is vihetnek párat, egyet, akár kettőt góllal is befejezhetnek. Én azonban úgy vélem, a Barca fogja dominálni a játékot, ilyen 35-65-% labdabirtoklást vizionálok, ha netán az Osasuna szerzi az első gólt, lehet ez 30-70 is.

Messi és Suarez játéka továbbra sem valószínű, de minek erőltetni a két dél-amerikait, amikor Grizi csillog. Legalábbis a 2. meccsén megmutatta igazi tudását, és akit még meg kell említeni, Carles Pérez, aki már nem csak felkészülési meccsen szerzett gólokat, hanem éles meccsen, bajnokin is. 21 évesen fiatalnak számít, de akkor mit mondjuk Fatiról, aki 16 évesen mutatkozott be a Betis ellen, és ő is megmutatta, hogy nem véletlenül van ott, ahol. Szóval végre ismét látni fiatal, tehetséges srácokat az utánpótlás bázisból, látni a fényt újra. Malcomot már kiszórták, még ettől a Dembélétől kéne megszabadulni valahogy, aztán ezt a két srácot játszatni inkább. Na, de lényeg a lényeg, azért Messi és Suarez nélkül sem állt le az élet, a Betisnek 5-öt gurított a Barca, jól játszott, sok helyzete volt. Igazi csapat volt, és ezt várom most is. Rafinha is apait-anyait belead, a középpálya kellően stabil, de Jong hozza, amit vártak, Raktitic szintén, Vidal legutóbb gólt is lőtt, szóval nincs itt baj. Pique vagy Lenglet is bólinthet egyet, és igazából Semedo és Alba a szívét-lelkét kiteszi a pályára, Semedo oldala sem rossz támadásban, de Alba oldala erős igazán. Én bízom benne, hogy idegenben is képes jó focira, szórakoztató focira a Barca.

Osasuna - FC Barcelona: Gólok száma vendég csapatnál - Felett/alatt tipp