Nagyjából a párosítást látva az 1,50-es oddsot tartottam 'lélektani határnak', alatta már nem szívesen húztam volna be az overt, de így még a pont belefér, és talán megéri kategória. Bundesben value-t fogni amúgy sem sűrűn lehet, ez sem value odds, de jöhet. Jöhet, mert a két csapat stílusa miatt itt bizony sok gólra kell számítani. A Leverkusen leginkább olyan csapatok ellen szokott szenvedni, amelyek a védekezésre koncentrálnak, betömörülnek, és 'jó az iksz alapon' játszanak. Legtöbbször felállt védelem ellen szenved a Bayer, de azért a Lipcse nem defenzív csapat, amellett, hogy kevés gólt kap. Mióta az élvonalban játszik az RB, eddig egy olyan meccse volt a Leverkusen ellen, ahol nem jött össze a minimum 3 gól. Az egymás elleni bajnoki meccseik gólátlaga kereken 4.0, szóval nem szoktak ők alibi focit tolni. Hétközben Bajnokok Ligája meccsen vettek részt a felek, mindkét együttes vesztes partin van túl, már csak-e miatt is győzelemre törnek, gondolom én, de alapvetően is két 3 pontban gondolkodó együttesről van szó. A BL okozta fáradtság miatt biztosan lesznek időszakok, amikor szétszakad a pálya, amikor a középpályán átszaladnak, és akció itt-akció ott szituációk alakulnak ki, kontra rekontra, akció-reakciót követ. A Lipcsénél ha nincs nagy pihentetés -és nem lesz- pályára léphet Poulsen, Werner, Sabitzer és Forsberg kvartettje, na őket azért Tahék nem biztos, hogy limitálni tudják, a Leverkusen védelmében azért vannak 'lyukak' képesek hibázni. Pl. ott volt a BVB elleni rangadó, ahol nyugodtan mondhatjuk, mezőnyben még jobb is volt a Leverkusen, de a sárga-feketék minden hibát góllal büntettek. Kikaptak 4-0-ra, pedig megvoltak a helyzetek, de a kulcspasszok, a lövések valahogy nagyon FTC-sre sikeredtek. De Vollandékat sem kell azért félteni, remek kis csapat az, ha kijön a Bayernek a lépés, akár meg is ütheti a Lipcsét hazai környezetben. Nyílvánvaló, hogy hat kör után nincsenek nagy különbségek a tabellán a top csapatok között, de fontos pontokról döntenek itt, és ha mindkét csapat egészséges focit játszik, gólra törően, akkor nem lesz baj a tippel.

Bayer Leverkusen - RB Leipzig: Gólok száma - Felett/alatt tipp