A kínai tenisz fanoknak lehet okuk az örömre, ugyanis Pekingben az első és a harmadik kiemelt játssza a döntőt, nevezetesen Thiem és Tsitsipas, az egykezes fonákok csatája lesz ez.

Ha salakon lenne ez a finálé, akkor valószínűleg Thiemre tolnék egy nagyobb összeget, de ha valahol, akkor kemény borításon azért meg lehet fogni az osztrákot. Egyrészt azért is van a döntőben, mert Khachanov kicsit széthullott a mai elődöntőben, 6:2 5:3-ról nem bírta kiszerválni az orosz, pedig az első szettben nagyon komolyan leütötte a pályáról. Murray elleni meccsen Thiemnek is volt egy kis rövidzárlat, annyi volt a szerencséje, hogy a skót még nem olyan éles, ő sem tudta a meccset lezárni, 3 kettős hibát is ütött a meccsért való adogatásában, így csak a tie breakben tudta legyűrni Murrayt. Sokat nyes, sokat rövidítget, sokszor türelmetlenül és gyorsan el akarja dönteni a pontot, ami már Tsitsipas ellen nem biztos, hogy belefér.

Tsitsipas idén durván betört a legjobbak közé, mondhatni a saját árnyékát már átlépte, hiszen Melbourneben verte Federert, salakon pedig Nadalt, amit sok játékos nem mondhat el magáról. Tornát nyert Estorilban és Marseilliben, szóval akkora nyomás sincs rajta, hogy döntőzik. Az amerikai túra, az nem sikerült valami túl fényesen, de kezd visszatalálni a helyes útra, a Laver Cupon verte Fritzet, a héten pedig átgázolt Zvereven, Isneren, Basilashvilin és Lajovicon is, akik jobb napjaikon igazán kellemetlen ellenfelek.

Ötször találkoztak, mind az ötször tavaly, 3:2-re Thiem vezet, de az osztrák tavaly már egy stabil top 10-es játékos volt, míg Tsitsipas akkor kezdte bontogatni a szárnyait. Gyakorlatilag ez lesz az első éles meccsük, amikor már mind a ketten top formában vannak. A borítás, és a héten mutatott játék miatt nálam egy kicsit a görög az esélyesebb.

Thiem, Dominic - Tsitsipas, Stefanos: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp