Az Egyesült Arab Emírségek számára intenzíven kezdődött a 2019-es esztendő. A hazai rendezésű Ázsia Kupát nagy várakozás előzte meg. A csoportból éllovasként jutottak be a kieséses szakaszba, s ugyan a minőségi játék elmaradt, a továbbjutásuk már az utolsó csoportmeccstől függetlenül biztosítva volt. A torna lényegi fázisában Ausztráliát és Kirgizisztánt is egy-egy góllal múlták felül, majd az elődöntőben csúfos vereséget szenvedtek a későbbi győztes, a 2022-es vb házigazdájától, Katartól.

A minőségi futballtól messze vannak, de az látható, hogy a sikereket a védelem stabilitásával alapozták meg, a kisebb együttesek ellen többször összejött a kapott gól nélküli meccs, de Szaúd-Arábia, Srí Lanka avagy már a selejtezősorozat első mérkőzésén Malajzia is mindössze egy gólig jutott.

Indonézia nem tényező sem a világ, sem a kontinens futballjában. A kontinenstornák, világesemények számukra rögtön az első selejtezősorozattal véget érnek. Két kör után utolsó helyen állnak, mindkét meccsen 3 gólt kaptak, ráadásul eddig mindkétszer otthon játszottak. Sikerélményük csak tét nélküli meccseken vannak, még tőlük is jóval alacsonyabban jegyzett válogatottak ellen (pl: márciusban Mianmar ellen 2-0, nyáron Vanuatuval szemben 6-0).

Ali Mabkhout garancia a gólokra, az idén több fontos mérkőzést egyedül nyert meg. Most a megszokottól kisebb minőséggel és ellenállással fog találkozni a hazai csapat, úgyhogy a többieknek is lesz esély villanni.

Idén Kirgizisztán, Dominikai Köztársaság és Srí Lanka ellen már összejött három gól. Indonézia is csatlakozni fog e listára. Három hazai gólt várok.

Gólok száma hazai csapatnál - Felett/alatt