Hosszú idő után próbálkozom a tippeléssel, ezért egy egyszerűbbnek vélt tippel szeretnék kezdeni.

Mióta Unai Emery edző átvette a stafétabotot Arsene Wengertől, nagyon hektikus lett az Arsenal, nem látom a csapatban azt az „ízléses finomságot”, ami korábban a franciát jellemezte. Tudom, hogy a foci nem gasztronómia, de úgy jellemezném az Ágyúsokat, hogy míg korábban „Michelin-csillagos” csapat volt, most már csak egy „Gundel-étterem”, aminek a neve ugyan nagy, sokan szeretik is, de semmi különöset nem ad nekünk a fokhagymás cigánypecsenyén kívül.

A csapat idei szezonja is hektikus, amit jól példáz a Crystal Palace elleni meccsük: 2-0-ra vezetnek, könnyedén és jól játszanak, aztán engedik feljönni az ellenfelet, és a végén leadnak a Palace-nak kettő pontot. Olyan kiszámíthatatlan csapattá váltak, akik egy mérkőzésen belül is képesek óriásit hullámozni. Kicsike ember vagyok, nem nekem kell megmondani a tutit arról, mit kellene máshogy csinálniuk, de amíg David Luiz és Sokratis a két középhátvéd, addig ne is várjunk tőlük óriási kiszámíthatóságot. Granit Xhaka az egyetlen védekező típusú játékosuk, aki tényleg ér is valamit, de ő meg lesérült, így kihagyja a hétvégi derbit. Sokat fognak beszélni a Liverpool elleni 5-5-ös Ligakupa derbijükről is, ami talán az év egyik legnagyobb meccse volt. Senki sem gondolta volna, hogy ennyire jól játszanak majd, bár egy eléggé lepukkant Liverpool ellen léptek pályára.

A Farkasokat figyelem egy ideje, a portugál Espirito mester jól összecsiszolta őket, kifejezetten tetszik nekem a játékuk. Inkább támadófocit játszanak, 3-5-2 és 3-4-3 felállásokat váltogatnak. Az Európa Ligában is szépen vitézkednek, kétszer is győztek idegenben, előbb a Besiktast (1-0), aztán a Slovan Bratislavát (2-1) verték el. Megnéztem, az idei szezonban eddig két meccsen nem lőttek gólt: augusztus 11-én idegenben a Leicester ellen (0-0), és szeptember 19-én hazai pályán a Braga (0-1) ellen. De az idegenbeli meccseken valami eszméletlen jó taktikával játszanak, elég csak a Manchester City elleni 2-0-ra gondolni. Úgy látom, ez az idegenben játszott 3-5-2 a két box-to-box winger-rel a középpályán nagyon jól áll nekik.

Erre a meccsre szerintem a hétközi kupameccs miatti fáradtabb lábak miatt nehezebb végeredményt tippelni. Kicsit gyengíti az én tippemet is a fáradtság, és az ebből eredő esetleges nehezebb kezdés, de úgy gondolom, a mindkét csapat lő gólt szinte a hétvége tutija lehet, kínálja magát, mint egy Gundel-palacsinta csokiöntettel. Szerintem egy közepesnél nagyobb téttel is megjátszható.

Arsenal - Wolverhampton Wanderers: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp