Vérző szívvel de azt kell mondjam, kaptunk egy kis ajándékot a fogadóirodáktól a Nyíregyháza Spartacus - Gyirmót FC magyar másodosztályú találkozó kapcsán. Vérzik a szívem mert nagyon sok Spartacus szurkoló barátom van, de a realitás talaján maradva ma sem terem babér a hazai piros-kékeknek.

Hazudnék ha azt mondanám hogy hektikus a szabolcsi csapat teljesítménye, mert egy-két kivételtől eltekintve kijelenthető, hogy egész szezonban kritikán aluli. Pedig a szezon előtti igazolások és az edzőcsere hatására egyesek a feljutásra is esélyes csapatok közé sorolták a Szparit. Ezzel szemben 12 játéknap után 1 pontra vannak a kiesőhelyektől és sok könyörületre a mai ellenfelüktől sem kell számítaniuk. Zoran Spisljak edző letöltötte a három mérkőzésre szóló eltiltását, így ismét Ő fog kispadozni, de személye inkább gát mint előny Hornyákéknak. Keze alatt morálisan teljesen szétesett a gárda és valószínűsítem, hogy Ő már ebből a gödörből képtelen kirángatni a csapatát. Ennek jó példája a hétközi MK meccsük, ahol a harmadosztályú III. Keületi TVE nagyon csúnyán megalázta (5:0) Jováékat.

Botladozva kezdte a szezont a Gyirmót FC, mely szintén feljutásra esélyes csapatnak volt elkönyvelve a szezon előtt. Ott viszont kijelenthető, hogy Csertői Aurél személyében edző űl a kispadon. Csertői szisztematikus, aprólékos munkával gatyába rázta az övéit és mostanra már a dobogón tanyáznak, 1 pontos hátrányra a feljutást jelentő helyektől. Ötös győzelmi szériában vannak a vendégek, melyet ma könnyedén hatosra bővíthetnek Liptákék. A védelmük stabilitása több mint imponáló az utóbbi időben, elől pedig mindig van valaki a csapatban aki begyötörje a győztes találatot.

Esős vízes pálya fogadja majd a csapatokat, ezért akár gól gazdag találkozó is kerekedhet a mai mérkőzésből. Viszont az előjelek alapján mindenféleképpen vendéggyőzelmet várok.

Nyíregyháza Spartacus - Gyirmot FC: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp