A magyar idő szerint 22 órás sávból a Los Angeles Chargers - Green Bay Packers lehet a legközkedveltebb. Alapszakasz előtt erre a párosításra ránézve, igazi csemege, jó kis csörte, hiszen a Packers mindig képes megújulni és van ott egy Rodgers, plusz a Chargers tavaly szépen és mutatósan játszott. Erre most mi történt, a Chargers csapatába vettet hitem kezd elfogyni, valami nem működik a csapatnál. A Packers pedig szárnyal.

Chargers jelenleg 3-5-ös mérleggel áll, szerencséje, hogy az AFC wild card pozíciót könnyebb megszerezni, mint az NFC-ben. Ha innentől összeszedi a csapat magát és a kiélezett mérkőzéseken a szerencse is melléjük pártol, akkor lesz play off. Jó erő felmérő lesz a Packersel szemben, hogy hol is tart a csapat. Támadóoldalon Rivers vezette egység rendben. Statisztikái közepesek, előtte lévő támadófal erősen középszer. Kicsit gyenge, de biztató, főleg Okung visszatértével. Futó poszton Gordon-Ekeler páros rendben, Gordon földön termeli a yardokat, míg Ekeler a passzok után életveszélyes. De Gordon nem találja a helyét, elmarad a tavalyi szinthez képest, keveset is használják. Elkapó poszton Allen kimagaslik, de mellette Mike Williams is megbízható, plusz tight end poszton Henry is halálos fegyver Rivers számára. Igazából a Chargers támadó oldala rendben, a támadófal közepes, de posztokat nézve, sokkal előrébb kellene tartaniuk. Védelem futás megállításban gyenge, liga alsó harmadában foglalnak helyett, de passzok ellen jól helytállnak. Védőfal megoldott, Bosa-Ingram kettőst, bármelyik csapat tárt karokkal várja. Bosa kiemelkedő tehetség és a testvére is, aki a 49ers meghatározó alakja újonc létére. Ami gyenge pont a Chargers védelmében az a LB sor, gyenge és lyukas, nincs komoly vezére az egységnek. Thomas sokat megélt veterán, ő hivatott betölteni a posztot. A secondaryban a corner sor Hayward szereplésével egyik oldalon betöltött, a többiek nem rosszak. Ha Derwin James felépül sérüléséből, safety poszt is meghatározó lesz.

Packers 7-1-es mérleggel vezeti az NFC North divíziót. Hihetetlen szezonon vannak, tavalyi play off nélkülözés után megváltak sokat megélt vezetőedzőjüktől McCarthy, helyét a fiatal LaFleur vette át. Támadóoldalon Rodgers még mindig kiváló QB. Ha nem lett volna annyira impotens vezetés Green Bayben, akkor Rodgers is már pár gyűrűvel gazdagabb lenne. Támadófal nem rossz, a sackek nagy része Rodgers dédelgetése miatt következett be. Futó poszton Jones-Williams kiváló, főleg Jones nagyon szépe szezont produkál, mind labdával a kezében, mind elkapás után. De Williams is jó célpont ha a futót labdával kell keresni. Elkapó poszton Admas kidőlésével se esett vissza az egység, de Admas zsenije a későbbiekben kelleni fog. Rodgers képes a cseréből is meccs nyerő embert faragni. Tight end poszton Graham is mutatott életjeleket, minden bizonnyal utolsó szezonjait kezdi meg az idősödő TE, magas fizetése miatt. A védelem passzok ellen közepes, míg a futás ellen siralmas. Hátha ezen a mérkőzésen indul be ismét Gordon szezonja, mert a Packers ellen lehet futni. Védőfal rendben, pass rush a két Smith játékával működik. Pedig Matthews sok szurkoló kedvence volt és még is megvált a csapat tőle, aki hosszú ideig borzolta az ellenfél irányítóit. LB poszt közepe Martinez jelenlétével betöltött, rengeteg tacklet szerez a játékos, csak a tackle magában kevés, ha nem tud negatívos szerelést szerezni és a futót 5 yard után kapcsolja le. A secondary biztató, jó igazolások után kiemelkedő egységé kovácsolódott.

Los Angeles Chargers - Green Bay Packers: Hendikep - Hosszabbítással - Hendikep tipp