A hétvégi bajnoki forduló után ismét két hetes szünet következik az OTP Bank Ligában a válogatottak EB-selejtezői miatt. Ezért nagyon nem mindegy, hogy ki milyen hangulatban vonul az újabb erőgyűjtésre, melynek már ki kell tartania a téli szünetig. Én személy szerint a bombaformában lévő Budapest Honvéd FC további menetelését várom a fordulótól, a játékvezetők által "felkarolt" Diósgyőri VTK ellenében.

A Honvéd nagyon mélyről kapaszkodott fel a bajnokság kezdetétől és most már azon a szinten játszanak, amit szurkolóik elvárnak tőlük. A jó játék általában az eredményességet is magában hordozza, így nem véletlen, hogy már szeptember közepe óta veretlenek tétmeccsen Giuseppe Sannino fiai. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a tulajdonosi kör azért magyar szinten egy minőségi és bő keretet biztosított az olasz szakember számára. Ha ne adj' Isten akadozna a Lanzafame és Gazdag által irányított alapcsapat játéka, akkor sem kell kétségbe esnie a mesternek, mert Moutari, Ben-Hatira, vagy éppen Vadócz Krisztián révén olyan minőségi cserékkel rendelkezik, akik tudnak lendíteni a csapat szekerén. Az utóbbi időben folyamatosan nyomás alatt tartják aktuális ellenfelüket és borítékolhatóan ez vár majd a DVTK-ra is. Jó ómen a hazaiak számára, hogy a Kaposvár ellen már megszerezték első szezonbéli győzelmüket pályaválasztóként, arról már nem is beszélve, hogy az előző bajnokságból van egy kis törleszteni valójuk is a miskolciak felé.

Hurrá-hangulat lett úrrá Miskolcon, mert véghez vitték azt a "csodát" a bajnokságban, hogy két bajnokit sikerült megnyerniük egymás után. Szó se róla az ilyennek örülni kell, de ha mögé nézünk a tényeknek, hogy miként is sikerült kivívni ezt a két "brilliáns" sikert, akkor már árnyaltabb a kép. Mind a Paks, mind a Kisvárda elleni győzelmük végeredményét döntően befolyásolták a téves játékvezetői ítéletek. Így nehéz megítélni, hogy valójában milyen játékerőt is képvisel Feczkó Tamás csapata. Mivel személyesen láttam a Kisvárda elleni meccsüket kijelenthetem, hogy nem tűnt egy verhetetlen alakulatnak a DVTK. Ha abból indulok ki, hogy a múlt heti mérkőzés bizonyos szakaszaiban a VÁRDA dominált, akkor nem sok jóra számíthatnak a fővárosban Márkvárték. Támadásépítésük egy-két akciót leszámítva nagyon esetlegesnek tűnt, védelmük pedig könnyen zavarba hozható. A szabolcsiak ezt nem tudták kihasználni, de szerintem a jobb képességű játékosokból álló Honvéd élni fog a lehetőséggel.

Még élénken élhet bennünk a május 11-i 4:4-es mérkőzés, ahol a Honvéd egy kétszer megnyert meccset tudott elbaltázni döntetlenre. Azt a találkozót Berke Balázs vezette és furcsa módon a DVTK rúghatott büntetőt azon a találkozón is. Most szinte borítékolni lehet, hogy nem Berke lesz a spori, mert a múlt héten vezette a DVTK meccsét. Ha a csapatok kapnak egy esélyegyenlőséget biztosító pártatlan játékvezetést, akkor szomorú két hét elé néznek Feczkóék.

Budapest Honvéd FC - Diósgyőri VTK: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp