Az "A" jelű Andre Agassi csoportban folytatódnak ma a küzdelmek a világbajnokságon és hát nem keveset agyaltam, hogy húzzam-e úgy igazán Nadalt, mert ilyen magasságokban nem nagyon járt még a szorzója Zverev ellen, de nem tudom ott hagyni.

Gondolom én, hogy ez a szorzó a sérülésének köszönhető, Párizsban ugye visszalépett a Shapovalov elleni elődöntőtől, a hasfalsérülése miatt. Nagyon elővigyázatos játékos, főleg ilyen korban már nem fog kockáztatni egy esetleges nagyobb sérülést, szóval ha meccs közben, vagy előtt (mint Párizsban) valamit nem érez perfektnek, akkor bizony vissza fog lépni, szóval érdemes pushos irodánál rakni. A szerváját bántotta leginkább ez a sérülés, edzője Moya szerint jól ment a felkészülés, napról-napra javult a spanyol állapota. A sikeréhsége most viszont óriási lehet, egy jó szerepléssel megőrizhetné a világelsőségét, ráadásul nem hivatalos világbajnok még sosem volt.

Sascha Zverevnek nem sikerült olyan túl fényesre ez az esztendő, viszont egy év végi jó szereplésnek köszönhetően ismét sikerült kvalifikálnia magát a tavalyi világbajnoknak. A nagy áttörés idén sem volt meg, a Grand Slam tornákon most sem tudott maradandót alkotni, néha egy-egy tornára képes felszívni magát, mint például év végén Sanghajban, ahol döntőben bukott Medvedev ellen, de hosszútávon egyáltalán nem stabil.

Ha Nadal tudja vállalni a játékot, akkor az azt jelenti, hogy 100% közeli az állapota, és akkor Zverevnek végig a maximum fölött kell játszania, hogy egyáltalán esélye legyen. Az egymásellenijük masszív 5:0 Nadalnak, ez holnapra szerintem 6-ra módosul, ha nem is tükörsimán, de Nadal wint várok.

Nadal, Rafael - Zverev, Alexander: Mérkőzés nyertese - Mérkőzés tipp