Az Eliteserien nagy túlélője a Tromso és ezt idén is bebizonyíthatja, miután egy győzelemmel biztosan eléri a bennmaradó helyek egyikét, hiába van most osztályozó helyen.

Három hiányzójuk lesz csak a meccsen, ami elég kevés számukra, tekintve a szezon korábbi részét. Ami a legfontosabb, hogy a támadószekciójuk teljes egészében felépült. A csatárok között ott lehet Fitim Azemi és Espejord is, míg a középpályán a Valakari - Gamst Pedersen duó. Hátulról se fog hiányozni a csapatkapitány, Simen Wangberg, aki elől is veszélyes a pontrúgásoknál. Csupa-csupa pozitív tényező, amelyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Itt érdemes megjegyezni, hogy három finn játékos is van a keretben, akik közül Robert Taylor és Juha Pirinen már volt is felnőtt válogatott, míg Onni Valakari szorgosan lépked fel az U-válogatottakból. Többször is említettem, hogy ez a finn kontingens nagyon fontos a Tromso számára és jól mutatja a minőségüket, hogy a nemzeti csapatuk ott lesz az Európa Bajnokságon is. Vasárnap mindhárman bizonyíthatnak!

A Stabaek egy fantasztikus hajrát vágott ki az edzőváltás után és ezzel - hosszú évek után először - simán bennmaradnak. Több fiatalt is bedobtak a mély vízbe a szezon során és ezzel nem csak az eredményeiket javították, de valószínűleg igen nagy bevételük is lesz a télen. Érdekes, hogy a tehetséges fiatalok körébe nem tudott bekerülni (részben) hazánk fia, Alexander Torvund, aki pont ezért igazolt a Stabaekhez. Mindenesetre ennek a fiatal csapatnak azért nehéz lesz pontot szereznie az északi városban, ahol ítélet idő várható. Azért ez az Osló környéki fiataloknak szokatlan lehet, míg a Tromso sok olyan játékosra épít, akik ilyen időjárásban szocializálódtak és képesek kihasználni ezt az előnyt.

Az elmúlt három fordulóban hazai pályán 9 gólt és 7 pontot szerzett a TIL és ez annak az alapja, hogy ők bennmaradjanak! Szerintem a kettő gól most is kellene fog a részükről, miután a döntetlen nem kockáztathatják. Nekik van a legrosszabb gólkülönbségük, így ha ikszelnek és hátulról bárki nyer, az eléjük kerül. Viszont a Stabaekben is mindig benne van a gól, így folyamatosan nyomás alatt kell őket tartania a hazai gárdának!

Tromsø - Stabæk: Gólok száma hazai csapatnál - Felett/alatt tipp