Az idei szezonban nem sokszor fordulhat meg épeszű ember fejében veretni a Liverpoolt, de ez egy kivételes (és lássuk be, egyben elkeserítő) eset. Klopp fiaival kitolt az FA (és gyakorlatilag saját magával is) amikor nem engedte hogy a Pool elhalassza ezt a meccset. Kevesebb mint 24 órán belül lehetetlen két földrészen is játszani, és mivel a klubvilágbajnokság a prioritás, egyértelmű volt mit lépnek a Vörösök, a keret kettéosztása helyett az utánpótlásra bízták a mai ütközetet. Ahol amúgy a Ligakupa elődöntője a tét... Nem lebecsülve őket, a Premier League szint valószínűleg sok lesz a tiniknek. A keretből 11 játékos ma debütálhat a felnőttek között, alig van 1-2 ismerősebb arc, akik a sztárokkal készülnek, esetleg szerepet is kaptak az előző körökben. Az sem mindegy hogy egy Henderson vagy Milner mellett játszik egy fiatal, vagy 16-22 évesen fel kell vennie a vezér szerepét egy tapasztalt ellenféllel szemben.

Az Aston Villának ez egy hatalmas lehetőség, a nyilatkozatok alapján úgy gondolom (mondjuk egyértelmű), hiába hétvégén kiesési rangadó, ezt a meccset nagyon komolyan veszik. Elődöntőbe jutni egy Liverpoollal szemben a Villa Park fanatikusai előtt, fantasztikus karácsonyi ajándék lenne. A formával különösebb gond nincs, a pokoli sorsolás miatt csúsztak hátrébb, de amit hozni kellett, azt hozták is, nem hinném hogy komolyabb veszélybe kerülne az élvonalbeli tagság. Ózd-féle vérengzést azért kizárnám, de szerintem nekimennek a fiataloknak, igazi tűzijátékot várok (illetve a lövések piacát...). A tabella második felébe tartozó csapatok ellen rendre 20 shot körül termelnek, ebben a sorozatban hat gólt lőttek egy alacsonyabb osztályúnak, a Brighton ellen 28 lövés mellett 11 szögletet végeztek el, ugyanez a Wolves ellen 19 és 10 volt. Eddig is komolyan vették, ma sem lesz másképp. Ebben a játékban ilyenekre nem lehet tenni, de nehezen tudom elképzelni hogy a AV ne nyerjen.

Aston Villa - Liverpool: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp