A békéscsabai katlan régen azért para volt mindenkinek, senki se járt oda szívesen, egész jó kis balhékra meg kemény meccsekre számíthatott minden vendég, kb úgy tudnám hasonlítani, mint a spanyol fociban a Sociedad, szóval örülni lehetett ott minden pontnak, de pár éve már egész nagy hanyatlásban van ott a kézi. Jelenleg tíz forduló után egy győzelem és egy döntetlen van a nevük mellett, ez pont arra elég, hogy ne az utolsók legyenek, de eléggé benne van a pakliban, hogy a következő idényt az nb1/b-ben kezdjék majd meg. Óriási nagy hullámvölgyeket produkálnak mérkőzéseken belül, amivel még nem is lenne feltétlen nagy baj, a probléma ott van, hogy legtöbbször vesztesen jönnek ki belőle. A Kupából is kihullottak az egriek ellen, végigvezettek, majd egy utolsó másodperces 12 méteres lövéssel estek ki, semmi szerencséjük sincs, abban bízhatnak, hogy hátul majd megverik a móvárt, és ők esnek ki helyettük.

A váciak egy masszív középcsapat, nyomulnak ez európai helyekre, de a Debrecen-Siófok-Érd trió azért erősebb, mint ők. A kapuban Arenhart, aki a világbajnokságot is megjárta az elmúlt hetekben, rajta kívül még Radosavljevic a légiós, a csapat magját fiatal magyar kézisek alkotják, köztük Kácsor Gréta is, aki világbajnoknak mondhatja magát a junior válogatottal, és a házi góllövőlista vezetője 77 góllal. Plusz a világbajnokság alatt leigazolták Mészáros Reát, beállóban így nem igen lesznek gondjai a váciaknak.

Mindent egybevetve a Vác sokkal stabilabb csapat, mint a viharsarkiak, így idegenben is simán két ponttal gazdagodnak majd. Amúgy is kedvenc ellenfelei közé sorolhatják a csabaiakat Szilágyi Zoltán lányai, utóbbi négy meccsükön háromszor is 10+ góllal verték őket, és kétszer negyven fölé (43,48) is mentek dobott gólok tekintetében bajnoki mérkőzésen.

Békéscsabai ENK SE (n) - Vaci NKSE (n): Hendikep - Hendikep tipp