Amíg a magyarok meg az oroszok csak bemutatkoznak szombaton, lesznek csapatok, melyek már a 2. találkozójukat tudják le. A horvátok és a fehéroroszok is túl vannak a debütáláson, és mindkét válogatott megnyerte ezt a bizonyos debütáló meccsét, így a 2. körben a továbbjutásért játszanak. Sőt elnézve a másik két együttest, itt az is tét, hogy azt a két pontot, amit itt a győztes megkap, melyik csapat viheti a 2. csoportkörbe. Papíron a horvátok, hisz mégis csak nagyobb nevekből áll a dalmát csapat. Cindricék viszont vagy nem adtak bele mindent Montenegró ellen, vagy nem voltak épp a csúcson. Szerintem mindkettő. Végül is nyertek, de hogy Karalekék ellen több kell, az biztos. A fehérorosz együttes hozta, amit én vártam. Sőt túl is teljesítették, hisz nyertek. Én ott is a gólokra fogadtam, a fehéroroszok általában gyors, szemre szép kézit játszanak. Bár Rutenka már nincs, aki a korábbi években meghatározó alakja volt a fehérorosz kézinek, azért akad itt jópár potens játékos, akiktől 8-10 gól is kibukhat egy meccsen. A szerbek ellen épp Karaleknek jött ki a játék, de akár Kulesh, akár Pukhovski is képes hasonlóra, de sok olyan spíler van itt Vailupau, Baranau, stb., akik rutinosnak számítanak, és meccsenként azt a 4-5 gólt rendre beteszik a közösbe. A Meshkov-Brest is általában sok-gólos meccseket játszik, a fehéroroszok válogatottként is relatíve sok gólt dobnak, de sokat is kapnak. Én most is arra számítok, hogy a gólok játsszák majd a főszerepet. Ha a horvátok most nem alusszák át az első félidőt, ez a tipp jönni fog. Márpedig nem aludhatják át, mert a fehérorosz csapat annál sokkal veszélyesebb.

Horvátország - Fehéroroszország: Gólok száma - Felett/alatt tipp