A 2020-as férfi kézilabda-Európa-bajnokságon a Svédek társ-rendezőként vesznek részt a tornán, saját meccseiket természetesen otthon játsszák. A debütáló mérkőzésen Tollbringék hozták a kötelezőt, mint általában a bemutatkozó meccsek, nem sikerültek annyira acélosra. Ez betudható a drukknak, annak, hogy sokszor a kötelező a legnehezebb, és azért az is igaz, hogy a svédek azért spóroltak. A svájci csapat ellen így is nagyon magabiztosan nyertek, ahogy haladt az idő, úgy jött ki a két csapat közötti különbség.

Szlovénia szintén nem csillogott, de hozta a meccsét a lengyelek ellen. Morytóék nem diktáltak őrült tempót, nem is akarták azt gyorsítani, ami Dolenecéknek jobban kedvezett volna. Az a meccs a kapusokról szólt, a védekezésről, például a meccs embere is egy kapus, a szlovén Ferlin lett. A szlovéneknél például Blago és Mackovsek volt a két legeredményesebb, két eléggé darabos spíler, főleg Blago, ebből is az derül ki, hogy ott a pozíciós játék dominált. Na, így is született azért 49 dugó, most ennél én bőven többet várok.

Ma már a svédek sem fognak tartalékolni, sem a játékosokkal, sem a játékosok az energiával. Szlovénia azért már keményebb dió. A svédektől lendületesebb játékot várok, és ugyanígy várom ezt a szlovénektől is. Két minőségi csapat, ez sokkal tempósabb találkozó lesz. A svédek sem igazán akarnak felállt fal ellen küszködni, ahogy a szlovéneknek is jó lenne egy fázisú, gyors támadásokkal operálni. Eddig a vb-n a 16 meccsből 14-en jött minimum 51 gól, én most is azt várom, hogy legalább ez az 51 összejön.

Svédország - Szlovénia: Gólok száma - Felett/alatt tipp