Aki csak a szorzókat látja, és nem ismeri a párharc hátterét, joggal gondolhatja, hogy itt valami elírást történt. A Liverpool győzelme 2.30-ért egy League One hátsó feléhez tartozó csapat ellen otthon?

Az FA Kupában a Liverpool már megütközött a Shrewsbury Town csapatával, és a 0-2-es vezetésről 2-2-át játszó 'pool újrajátszásra kényszerül. Hát ez csak azért gáz, mert Jürgen Klopp február első két hetét pihentetésre akarta szánni. A február 1-ei S'oton elleni meccs után majd február 15-én lenne, ill lesz a Norwich elleni bajnoki, addig Klopp nem akart meccset játszani, és ki is jelentette, hogy egy felnőtt játékosát sem hajlandó pályára küldeni.

Kérdem én, hülye ez az ember? Klopp kezd átesni a ló túloldalára! Mou-ból egy is elég! Ha vitatkozik az FA-vel, akkor megütheti a bokáját. Jó, ezt a bajnoki címet már nem bukja el, de lesz szezon jövőre is. Meg igazából nem értem, miért ne küldhetné pályára azokat a játékosokat, akiknek mondjuk meccshiányuk van, akiknek szükségük van tétmeccsre, vagy Minaminót, vagy betenné a csapatba Millnert, akivel öröm lenne együtt játszani a fiataloknak, megtiszteltetés, és ha egy ilyen ikon ott lenne a pályán, minden fiatal úgy menne, mint a güzüegér. (Megjegyzem, ezek amúgy is menni fognak) Szóval nem kell itt van Dijkot csapágyasra járatni, de azért nem kéne ennyire arrogánsan hozzáállni, pláne, hogy a Ligákupában már bohóckodott Kloppo. Szerintem hosszú távon nem jó dolog, hogy magát, a klubját felsőbbrendűnek tekinti. Tisztában volt vele, hogy Angliában mi a menetrend, ha ezt nem tartja tiszteletben, az szerintem nem jó. Ráadásul azt sem gondolnám, hogy egy League One-os csapat elleni meccs olyan óriási dolog lenne, gondolom azért edzegetni fognak február elején is. Kloppo talán elfelejtette, hogy hányszor faragott már rá a Bayern a BL-ben arra, hogy 'idejekorán bajnok lett a Bundesben. Erre fog ráfaragni most a 'pool. Ráadásul ez a S'oton-Shrewsbury-Norwich hármas meccs-sorozat azért nem egy Chelsea-Bayern-Man. City mondjuk, szóval tudná ő úgy rotálni a játékosokat, ahogy csak akarja.

Szerintem egyébként alszik rá egyet-kettőt még Klopp, meg azért a klubvezetés nem tudom mennyire vevő rá, hogy a honi kupákat csak így dobálgatja, kimondom, degradálja. Ezzel két dolgot érhet el, vagy átgondolja az FA az egészet, és Klopp reformer lesz, vagy a tökére lépnek. Én mindenesetre nem hagyom ott ezt a lehetőséget, minimum egy ikszre a 'pool háttércsapata is jó lehet. Egyébként ez a Shrewsbury idegenben utolsó 15 meccséből egyszer rúgott idegenben egy gólnál többet, szóval nem nevezném félelmetesnek.

Liverpool - Shrewsbury Town: Dupla esély - Dupla esély tipp