"Nem várok holnapig", énekelte 1967-ben Zalatnay Sarolta az örökzöld slágert. Cini után szabadon, én sem várok holnapig a Budapest Honvéd FC - Zalaegerszegi TE bajnoki találkozóra szánt tippemmel, mert úgy gondolom, hogy holnap már nem kapjuk meg érte ezt az oddsot. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy pontosan a Honvéddal "égettem meg a számat" legutóbb, de itt az újabb lehetőség, hogy javítsunk a közös mérlegünkön.

Két idegenbeli bravúr döntetlen között egy kellemetlen hazai vereség. Így jellemezhetnénk a kispestiek eddigi teljesítményét az új esztendőben. A döntetlenjeik (0:0) és az azzal járó 1-1 pontok teljesen rendben voltak, hisz a két bajnokesélyes, a VIDI és a Fradi ellen sikerült elérniük. Viszont a Mezőkövesd elleni "hazai" vereségük (1:2) az nem csak nekem fájt, hanem minden kispesti szimpatizánsnak is. Most a sorsolás adott egy esélyt számukra, hisz egy papíron könnyebbnek tűnő ellenfél, a kiesés ellen küzdő Zalaegerszeg látogat hozzájuk. Ahhoz, hogy mindez sikerüljön mindenféleképpen javítaniuk kell támadójátékuk hatékonyságán. Moutari ipari mennyiségben hagyja ki helyzeteit, míg Lanzafame a pontrúgásait leszámítva alig-alig veszélyezteti az ellenfél kapuját. Az egyre inkább lesüllyedt ripacs benyomását keltő olasz mesternek, Giuseppe Sannino-nak az lesz a legnagyobb feladata az előtte álló pár napban, hogy csapata eredményességére kidolgozza a legmegfelelőbb taktikát.

Sokakkal ellentétben végignéztem a ZTE-Várda kiesési rangadót. Hazudnék ha azt mondanám, hogy életemben nem láttam még jobb meccset , de az "önkínzással" nem is ez volt a célom. Kifejezetten arra voltam kíváncsi, hogy a zalaiak hogyan tudják kezelni azt a vezetői nyomást, amit Végh Úr helyezett rájuk kijelentéseivel. Az 1:1-es végeredmény is hűen tükrözi, hogy nehezen, de ami még ennél is nagyobb baj az az, hogy vezetőedzőjük dr. Dobos Barna is elveszítette tisztánlátását. Sem taktikailag, sem mentálisan nem tudott belenyúlni a mérkőzésbe és ha nincs a várdaiak szokásos "töketlenkedése", akkor most a zsinórban elszenvedett harmadik vereségükről beszélnénk. A kék-fehérek védelme, védekezése gyenge és könnyen zavarba hozható. Középpályájuk és támadószekciójuk pedig teljesen súlytalan. Az összhang legcsekélyebb jeleit sem láttam a csapatrészek között, tudatosságról már nem is beszélek. A vezetői nyomás és az eredménykényszer lassan összeroppantja ezt az alakulatot és mehetnek vissza a másodosztályba, hiába a "sztár" igazolások.

Egyértelműen Honvéd győzelmet várok a mérkőzésen, mert mind csapatként, mind egyénileg nagyobb játékerőt képviselnek, mint vendégük.

Budapest Honvéd FC - Zalaegerszegi TE: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp