Eredetileg szándékomban volt foglalkozni szülővárosom, Kisvárda labdarúgócsapatának soron következő bajnoki mérkőzésével, melyet a Kaposvári Rákóczi FC ellen vív hétvégén az OTP Bank Liga 20. fordulójában, de miután láttam, hogy Sound barátom már megtette mindezt, ráadásul hasonlóképpen gondolkodva mint ahogyan én szerettem volna, ezért úgy voltam vele, hogy "elengedem" ezt a meccset. Viszont Sound barátom írása után történt egy korántsem elhanyagolható bejelentés a Rétköz fővárosában, ezért úgy döntöttem, hogy mégiscsak "rámegyek" a meccsre, sőt egy kicsit bátrabb megközelítésben, mint azt eredetileg terveztem volna.

A bejelentés pedig nem más mint az, hogy 2020.02.06-tól hivatalosan is Bódog Tamás lett a Kisvárda Master Good NB I-es labdarúgócsapatának a vezetőedzője. Bennünket, a "Várkerti Vitézek" szurkolói csoport törzstagjait nem igazán lepte meg a hír, mert valamilyen szinten be vagyunk avatva a csapat ilyen jellegű dolgaiba is, de az biztos, hogy a közvélemény felkapta a hírre a fejét. Ezúton is sok sikert kívánok neked a kisvárdai kispadon Tamás és lássuk, hogy mit is kell neked kihozni ebből a kis-csapatból!

A cél egyértelmű, a csapat első osztályban tartása. Ehhez, szerény számítások szerint 10 győzelem és 38 pont elérése szükségeltetik. Ha időarányosan nézzük a helyzetet jól áll a csapat, mert jelenleg 21 pontnál és 6 győzelemnél járnak a szabolcsiak. Igaz ez jelenleg csak a 10. , éppen bennmaradó hely eléréséhez elegendő számukra, viszont most olyan ellenfelek jönnek majd velük szembe, akik ellen szinte kötelező a pont-pontok szerzése. Ennek az előttük álló szériának tulajdonítom egyébként a kinevezés időzítését is. Hét-közben, a hosszú utazás ellenére, várakozásomnak megfelelően teljesített a piros-fehér egylet Zalaegerszegen, ahol a nehéz körülmények ellenére is "pontosan" zárt egyik közvetlen riválisa otthonában. Most hazai pályán a biztos kiesőnek tekinthető Rákóczi ellenében több kell. Na ehhez teheti hozzá a magáét fanatizmusával Bódog Tomi a kispadról és Grozavék a pályán. Betyárosan ki van már éhezve a csapat győzelmére a hazai publikum, hisz lassan történészek segítségét kell kérni annak megállapítására, hogy mikor nyertek utoljára Lucas-ék. Jó régen, még tavaly november 30-án 2:0-ra a Honvéd ellen. Bódog érkeztével minden Várda szimpatizáns egy jobb sorozat kezdetében reménykedik. Dombó Dávid leigazolásával a kapusposzt megoldottnak látszik a hazaiaknál. A védelem olyan amilyen, amin maximum Anton Kravchenko felépülése javíthat majd, viszont vele is mindig "jók voltak" egy gólra. Előre játékban viszont van miben javulnia a csapatnak és valószínűleg ez lesz Bódog igazi vizsgamunkája is.

A Kaposvár megpróbálta, a Kaposvár könnyűnek találtatott. Körülbelül így lehetne jellemezni ezt a mostani szezont, mely után, senkinek ne legyen kétsége, ismét másodosztályú csapata lesz Somogy megye székhelyének. Viszont addig még egy-két helyen borsot törnek majd aktuális ellenfelük orra alá Waltner Róberték. Vendégként ez eddig egyszer, Debrecenben sikerült nekik, ahol csodával határos módon 1:0-ra nyertek. Emlékszem, a háló feltörte a zöld-fehérek hátát annyira nyomott a Loki, de mégis a vendégeknek sikerült nyerniük. Ilyen csodák ritkán vannak, tehát a Waltner Róbert edzette kaposváriak ne nagyon reménykedjenek a mostani meccsen hasonlóban. Ráadásul Waltner egy szezon előtti nyilatkozatával kicsit "lefikázta" a Kisvárdát. Tudod kedves Róbert, jó magyar nem felejt és Lúdas Matyi is háromszor rendezte a dolgait Döbrögivel. Ezt még véletlenül sem fenyegetésképpen mondom, de hogy Révész Attila az ilyet nem felejti el, arra mérget lehet venni. A nemes bosszú első fejezetét ősszel egy 2:0-val, Lucas és Gosztonyi góljaival rendezte a Kisvárda, a vártnál sokkal könnyebb mérkőzésen. Most következik a második felvonás.

Végül, de nem utolsó sorban szeretnék eloszlatni egy tévhitet. A tét nagysága, a bennmaradásért folytatott küzdelem nem fogja a hazaiak játékára rányomni a bélyegét. A zömében külföldi "zsoldosoknak" titulált csapat, azért már van annyira lokálpatrióta, hogy tudja, hogy mit jelent ennek a kis közösségnek az NB I-ben maradás és ezért meg is tesz majd mindent.

Kisvarda - Kaposvari Rakoczi FC: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp