Orosz derbi Rotterdamban!

Bublik és Rublev találkozik a rotterdami ATP torna nyolcaddöntőjében. A teniszt kedvelőknek nem nagyon kell bemutatni egyik játékost sem, valamint őket sem egymásnak, egy korosztály a két srác, mindössze négy hónap van közöttük... Na meg 41 ranglista helyezés, Rublev (15.) javára.

Két forró fejű oroszról beszélünk, bár talán Rublev esetében voltak hevesebbek ezek a kitörések egy-egy meccs folyamán. Valami azonban történt a kis méregzsákkal tavaly, ugyanis augusztustól kezdődően valami fantasztikus sorozatot fut, rengeteg tornán játszva, rengeteg meccset nyerve... És ez a széria még most is tart... Augusztus óta 57 mérkőzéséből 44-et (!!!) megnyert Rublev! Ez 4 tornadöntőbe juttatta be, melyből 3-at meg is nyert (Moszkva, Doha, Adelaide <-- ezekből Doha és Adelaide már 2020-ban), egyedül a Hamburgi ATP torna döntőjét bukta el, amit salakon játszottak még tavaly augusztusban. Azóta el azonban el sem hagyta a keménypályát. Nem érdemtelenül közelítette meg a TOP10-et...

Bublik elmúlt időszaka kevésbé sikeres, csak elvétve találni nála "back2back" győzelmeket... Ugyan 2019-ben behúzott 3 tornát(köztük Budapesten is nyert februárban), de ezek között volt challenger is, melyen jóval kisebb ellenállásba ütközött, mint az ATP versenyeken... Óriási szervája az ami gondot okozhat Rublevnek, ám nála ez egy nagyon veszélyes kétélű fegyver, ugyanis tömegesen tudja szórni a kettőshibákat is... Így egyetlen fegyvere könnyen a vesztét is okozhatja.

Rublev jelenlegi formáját elnézve Bubliknak talán tie break-ek megnyerésével lehet esélye. Ha labdamenet alakul ki, jó eséllyel Rublev kerekedik majd felül. Éppen ezért fog szerintem a szokásosnál több kockázatot vállalni a második szerváknál, ami nála egy rakat kettőshibát jelent majd, megkönnyítve Rublev dolgát. Ameddig 1.3 fölött volt a sima Rublev win, addig abban gondolkoztam, de így a 2-0-át vállalom be, ez még value 1.77-ért.

Szett hendikeppel - Hendikep