Számomra is meglepő módon nagyon sok jónak tűnő hendi-határt kaptunk a magyar női K&H Bank kézilabda liga 16. fordulójában játszandó Kisvárda KC -Siófok KC bajnoki mérkőzésre. Aki kicsit is járatos a sportág rejtelmeiben az jól tudja, hogy nem egy kategória a két csapat. Ebből következik, hogy amíg a vendég Siófok a bajnoki dobogó második helyére hajt, addig a Kisvárda a biztos első osztályú tagságát szeretné megőrizni. Egyikük célja sem a mostani mérkőzésen fog eldőlni, de kétségünk ne legyen felőle, hogy a mérkőzés a vendégcsapat győzelmével ér majd véget. Én végül a mérkőzés végi 54 vagy több gól mellett tettem le a voksom, mert úgy gondolom, hogy hazai környezetben egy 20-22 gól körüli teljesítményre képes lehet a hazai csapat a többit pedig a vendégcsapat hozzáteszi majd.

A szezon előtt meggyengülő, ebből kifolyólag a kiesés ellen küzdő Kisvárda jelenleg a 10. helyet foglalja el a táblázaton 9 ponttal. Ez csak 4 ponttal jobb teljesítmény, mint a már kieső helyen álló (13.) Békéscsabáé. Javítani javíthatnak még ezen a Bakó Botond edzette szabolcsiak, de ez nem a Siófok elleni mérkőzéssel fog elkezdődni. A sorsolásra pillantva láthatjuk, hogy igazából az előttük álló meccsek lesznek számukra a sorsdöntőek. Ettől függetlenül a mostanit is le kell tudniuk egy tisztes helytállással, szurkolóik és a szakmai stáb elvárása alapján. Tippemet gyengíti, hogy a KKC a liga leggyengébb gólátlagát produkáló csapata a 23,8 gól/meccs-es mutatójával, de ez hazai pályán 26,4 gól/meccsre javul. Ebben a hazaiakra nézve nem éppen hízelgő mutatóban komoly szerepet játszik a házi gólkirálynő, Tamara Radojevic kiesése. Tamara anyai örömök elé néz, tehát reá már nem számíthatnak a hátralévő meccseken sem Kisvárdán. Az is komoly gondot jelent Bakó Botond számára, hogy hiába szerepelnek jól csengő nevek (Orbán Adrienn vagy Rocha) a csapatban, ha a csapat szekerét a kevésbé ismert Veronika Habánková, vagy Siska Pálma húzza. Ettől függetlenül hazai meccsein az utóbbi időben mindig szerzett legalább 20 gólt a hazai csapat, ami tippünknek egy jó kiindulási alapot szolgáltat.

"Együtt felemelkedünk!" olvashatjuk a már egyébként is kellő magasságban lévő Siófok KC honlapján a jelmondatot. Az EHF kupa címvédő és az idei EHF kupa sorozatban is menetelő csapat a hazai porondon is komoly terveket szövöget. Idei céljuk egyértelműen a dobogó második helyének megszerzése, melyre minden esélyük meg is van. A világsztárokkal megerősített keret, Tor Odvar Moen vezetőedzővel a kispadon a hazai bajnokikat is komolyan veszi. Jelenleg tíz meccses győzelmi sorozatban vannak Andrea Kobetic-ék és a mostani találkozót a jövő heti Ferencváros elleni bajnoki rangadó főpróbájának szánják. Ettől függetlenül nem kell attól tartanunk, hogy lelazsálnák a mostani találkozót, amit az is jól tükröz, hogy már egy nappal a mérkőzés előtt megérkeztek Kisvárdára. Támadójátékuk bőven 30 gólos átlag feletti idegenben is Katarina Jezic-nek. Ha azt nézzük, hogy egy Kisvárdánál nagyobb játékerőt képviselő DVSC-nek is tudtak legutóbb 39 gólt dobni, akkor védekezhet akárhogy a Kisvárda, menthetetlenül bejön a tippünk.

Kisvárda (n) - Siófok KC (n): Gólok száma - Felett/alatt tipp