A koronavírus miatt csonka fordulót rendeznek az olasz Serie A-ban, de reményeim szerint az általam választott AS Róma - Lecce találkozó megrendezésre kerül. A két csapat jelenlegi formáját tekintve nagyon alulértékelik a fogadóirodák a vendégeket, pedig ha valamikor, akkor most nagyon-nagy sansza van a dél-olasz város csapatának meglepetést okozni a római Stadio Olimpico-ban. A több csábító lehetőség közül én végül a sárga-vörösök gólszerzése mellett tettem le a voksom.

"A Róma a hétközi Gent elleni győztes meccsre építve fogadja a Leccét", hírdeti a hazai csapat egyik szurkolói oldala. Nos, aki látta a hétközi Gent elleni EL mérkőzést az már most foghatja a fejét, mert ha erre a teljesítményre alapoznak a római Farkasok, akkor itt már nagy a baj. Amúgy is nagy a baj Paulo Fonseca csapatánál, mert hármas bajnoki vereségszériával érkeznek a találkozóba. A portugál tréner kincstári optimizmusa töretlen csapata iránt, de becsületére legyen mondva azt azért elismeri, hogy többen formán kívül játszanak a csapatban. Sérülések és egyéb okok miatt Kolarov és Pellegrini ettől függetlenül játszik a csapatban, pedig Fonseca is elismeri, hogy gyenge teljesítményt nyújtanak. Mancini rossz teljesítménye miatt a csapatból is kimarad. Ezen okok miatt én úgy gondolom, hogy több helyen is sebezhető lesz a mostani Róma. Ha ehhez még hozzáveszem a hétközi meccsterhelést, akkor tényleg nem egy elvetendő ötlet a vendégcsapat gólszerzése.

Azé a vendégcsapaté, mely februárban egyenlőre verhetetlen. Sőt még pontot sem veszített az utolsó három bajnokiján Fabio Liverani csapata, pedig a sorban volt egy nápolyi vendégjátékuk is. Valamit nagyon megtalált az olasz tréner a kiesés ellen küzdő csapatánál, mert nem csak az eredménye javult a lecceieknek látványosan, hanem az eredményességük is. Gianluca Lapadula vezérletével 9 találatot szereztek eddig februárban és jó esélyt látok rá, hogy ma növelhetik ezt a gólszámot.

Nagyobb meglepetést is bele tudok képzelni a találkozóba, amihez nem kell feltétlenül vendégtalálat (0:0 ?), de én inkább a leccei gól mellett teszem le a voksom.

Roma - Lecce: Gólok száma vendég csapatnál - Felett/alatt tipp