Ezen a Chelsea - Bayern München Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén várhatóan nem fognak szerepelni a hazaiaknál a francia világbajnok N'Golo Kante, a 19 évesen már angol válogatott Callum Hudson-Odoi, a horvát ősökkel rendelkező amerikai Christian Pulisic és a spanyol Pedro Rodriguez Ledesma, illetve hiányozni fognak a vendég bajoroktól a horvát Ivan Perisic, a spanyol Javi Martinez és a német Niklas Süle.

Úgy vélekedek, most így - persze, csakis szigorúan minőségileg -, meccs előtt, hogy lesz majd 1-2 gólváltás ezen a meccsen és a végén pedig az lesz, amit az egykoron angol válogatott csatár Gary Lineker mondott régebben. Vagyis: ”A futball olyan játék, amit 22-en játszanak 90 percen át, és a végén mindig a németek nyernek." Vagy, ki tudja, lehet, hogy ezúttal nem nyernek majd a németek - például - 3-2-re, hanem marad a 2-2-es döntetlen. Mondjuk, ez nekem már úgyis mindegy lesz, hiszen ha az általam az előbbiekben leírtak jelentik majd a végeredményt, akkor ez tutira biztosan azt fogja jelenteni, hogy nyertes lett a tippem. Ugyanis arra tippelek, hogy mindkét csapat szerez gólt.

Nagyon egyszerű az elgondolásom, mármint nekem az, természetesen, hiszen arra alapozok, hogy a vendég Bayern München van annyira kiváló csapat, hogy gólt bírjon szerezni idegenben. Amúgy ez egy teljesen természetes tipp számomra, tekintve, hogy én azt várom a németektől, hogy nyerjenek Londonban. Nyerni pedig, ugyebár, kizárólag csakis úgy bírnak, ha gólt fognak szerezni ezen a mérkőzésen. Továbbá azt is gondolom, hogy a házigazda Chelsea teljes mértékben tudatában van annak, hogy a hazai pályán szerzett gól nélkül majdnem biztosan búcsúzni fog ettől a nemzetközi focisorozattól, hiszen így semmi keresnivalója nem lehet Bajnokok Ligájában.

Tipp: mindkét csapat szerez gólt.

Chelsea - Bayern München: Mindkét csapat gólt szerez - Igen/Nem tipp