Az Eibar és a Real Sociedad elhalasztott meccsét pótolják március 10-én. Nem egy akármilyen párharc ez, hisz az Eibar a kiesés ellen küzd, a Sociedad pedig azért, hogy beférjen a top4-be, és jövőre indulhasson a BL-ben.

A hétvégén mindkét csapat meccsét láttam -meg a korábbiakat is-. Az Eibar legutóbb a Mallorcát fogadta, azt a Mallorcát, amely idegenben még nyeretlen volt, pontot is alig-alig szerzett, erre az Eibart megverte. A kis Take Kubo szétszivatta az Eibar játékosait, a kis Kubót úgy a 10. perc környékén már háromszor rúgták fel, aztán még jó párszor, de a japán srác góllal büntetett.

Bár bevallom, nem néztem utána, szerintem az Eibar -így érzésre- a LaLiga legöregebb csapata.

Például ha ezt a két csapatot nézzük, az Eibar 12 darab 30+ os játékost alkalmaz a keretben, és ők játszanak is, míg a Sociedadnál hárman vannak mezőnyben, akik átlépték a 30. életévüket, de Zurutuza és Illara idén nem faktor, a 30 éven felülekből egyedül Monreal játszik, de ő meg remek formában van. Közben az Eibarnál hemzsegnek a 30-on felüli játékosok, ez hosszú távon szerintem mindenképp rossz. Egy ilyen 'öreg' csapat hamarabb fárad, és hosszú távon hamarabb fogy el. Azért az nem véletlen, hogy az idegenben nyeretlen és gyámoltalan Mallorca nyert az Ipurúában. Eddig legalább még otthon vitézkedett az Eibar, most már otthon sem. Ráadásul ugye ez ilyen back to back meccs szinte, ennek az öregecske Eibarnak nem ízlik, ha hétvége után már kedden a pályán kell lenni. Közben a Sociedad egy fiatal együttes, hamarabb regeneráldódnak a játékosok. Utazni sem kell sokat. Isak, Barrenatxea, Ödegaard, Zubeldia, Guevara, Merino, Aranbarri, Lenormand, Munoz... szinte egy u23-as csapat, mikörben az Eibar 30+-os játékosokkal van tele. A Sociedad a Barca elleni zakó előtt össze-vissza vert mindenkit, Bilbaótól a Real Madridig mindenkit. A Barca elleni 1-0-ás zakó a Camp Nouban meg olyasmi, ami talán belefér. A Sociedad ebben az idényben ott van a top4 között játékban, miközben elnézve az eibar következő öt meccsét, szerintem kizárt, hogy ne legyen számukra izgalmas az idény vége, hisz 2 pontra vannak a kieséstől, és a köv. négy meccsen a Sociedad után Real Madrid, Bilbao, Valencia, Getafe a sorrend.

Eibar - Real Sociedad: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp