Nálam egyértelműen a hét tippje ez a meccs, ami nehezen alakulhatott volna jobban. Ez egy olyan párosítás, ahol a hazai oldal az idény második felében jó formába került és kell is nekik a három pont, míg a vendégeknek nem „égető” a győzelem, illetve tartalékolniuk is kell a Magyar Kupa döntőre, ami ezen találkozó után négy nappal rendezendő.

Fizikális problémák merültek fel a Zsórynál, aminek következtében a játékmester Cseri cserét kért, míg Karnitskynek hasonló okokból kellett elhagynia a játékteret. Emellett látszódik a csapatokon, hogy az öt csere mellett is lesznek itt igencsak nagy problémák, pláne úgy, ha az ellenfél frissen érkezik. Ez a szezon hátralevő részében nem lesz már előny, mivel mostantól mindenki duplázni fog hetente, azonban most még hátrányba lesznek a múlt héten kezdő csapatok. Azt gondolom, hogy ezt mindenképpen ki kell használnunk és erre ez egy nagyon ideális mérkőzés. Kuttornak igazából két lehetősége van itt: a legjobb kezdőjét küldi pályára, akik fáradták, vagy egy gyengébb Kövesdet, akik nem esélyeshez méltóan fognak felmenni a gyepre. Mi mindkettővel nyerünk.

Feczkó Tamás és Kuttor Attila a két példa az NB1-ben arra, hogy azért nem kell ide nagy mágia az eredményességhez. A becsületes munka kifizetődik előbb-utóbb és egy rendes felkészüléssel ott lehet lenni a középmezőnyben. Nem ezek a legnagyobb költségvetéssel bíró klubok, viszont akár mindkettő ott lehet a következő Európa Liga kiírásban. Ehhez a Diósgyőrnek most győznie kellene, amivel igencsak nagy nyomást helyezne a negyedik helyen álló Puskás Akadémiára. A Diósgyőr otthonában idén egyébként négy meccset játszottak és ezek közül csak a DVSC úszta meg két gól alatt (1-2). Melletük a Rákóczi, a Paks és az Újpest is két kapott góllal távozott. Igaz, ezek a csapatok a tabella második felében vannak, viszont a körülmények nagyon a Diósgyőr kezére játszanak, így nálam simán esélyesen a két lőtt gólra!

Diósgyőri VTK - Mezőkövesd: Diósgyőri VTK által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp