Két teljesen őrült felfogásban játszó, rohanó stílusú csapat feszül egymásnak Mainzban. Mindkét gárda roppant motivált a hazaiak bennmaradásért folytatott harcban érdekeltek, míg a Hoffenheim a nemzetközi kupaindulásért teper. Úgy érzem, hogy a semleges nézők örömére ebben a párosításban leeshet egy könnyű over, szerintem érdemes rámenni.

Utolsó két meccsük egymás elleni eredménye beszédes: két mainzi győzelem, idegenben 1:5 (még novemberben), illetve szinte egy éve 4:2-es győzelem (0:2-ről!). Amikor overt játszok, mindig körültekintően járok el az aktuális számokkal. A vendégek jó ritmusban kapják és lövik a gólokat, a 39:48-as gólarány (összesen 78) ismeretében csoda, hogy a hetedik helyen állnak a holland Schreuder mester tanítványai. Legutóbb Bruun Larsen életveszélyes centerezéseinek és az árnyékék pozícióját betöltő Baumgartner góljainak köszönhetően a kölni kecskéket sikerült elkapniuk (3:1). Most lendületből érkeznek Mainzba három pontért.

A hazaiak fontos két egységet hagytak Berlinben (1:1), de a kiesés elleni küzdelemben még teljesen a saját kezükben van a sorsuk. Szalai Ádi csapatának a gólaránya botrányos 37:61, azaz a legtöbb gólt ők kapták a ligában, és meccseiken bőven három gól leesik átlagban.

Azt gondolom, hogy mindkét együttes odapakolja magát, és elengedi a védekezést ezen a találkozón, s céljaik elérése érdekében győzelemre tör. Szerintem egy eszetlen rohanásba fullad majd ez a meccs, s a csapatok egymás elleni múltjából kiindulva, egy igazán abszurd végeredmény is kialakulhat.

Mainz 05 - TSG Hoffenheim: Gólok száma - Felett/alatt tipp