Őszintén megmondom, nem értem a szorzókat. Valóban underdog hazai pályán az Augsburg egy Köln ellen? Én nézek el valamit? Persze, nem a legerősebb csapatról beszélünk, de szerintem a középmezőny aljához simán lehet őket rangsorolni. Az edzőváltás is azt sugallja nekem, benn akarnak maradni. Volt gyenge meccsük a Panderborn ellen, volt jó meccsük a Schalke ellen, aztán volt kettő közepes meccsük is a Wolfsburg és a Hertha ellen. Én azért megnéztem a berliniek ellen őket, és nem voltak alárendelve, mint mondjuk volt az Union Berlin a Hertha ellen, végig partiban voltak. A Hertha szerintem mákkal húzta be a meccset, a második góljuk az utolsó pillanatokban esett egy kontratámadásból, amikor az Augsburg totálisan kinyílt, az első gólt pedig egy szöglet után kapták be. Ezen felül viszont volt egy tizenegyes gyanús esélyük 0-1-nél, ahol a VAR megint nem volt velük.

A Köln viszont szerintem most nincs nagy formában, és akkor még finom voltam. Nem látom a tüzet a játékosokban, az edzőben, a klubban. Ahogy nézegettem, most ráadásul tartalékosok lesznek, hiszen a legjobb támadójuk, Jhon Cordoba térdsérüléssel bajlódik, Drexler és Bornauw eltiltottak. Három olyan játékos, akik megszabják a Kecskések játékát, nélkülük teljesen másképp játszhatnak, idegen focit kell tolniuk.

Őszinte leszek, nekem eszembe sem jutott erre a mérkőzésre a kettest megjátszani, és furcsa nézni, hogy az Oddsmozgások mégis azt sugallják, a vendég győzelem esélyesebb. Lehet, hogy én ítélem meg rosszul Heiko Herrlich edzőt, és a csapatának a motivációját, de szerintem az Augsburg játékosai szétszedik a pályát a győzelemért. Egy Dnb-vel bebiztosítva is kiváló szorzót kínálnak, én biztos megjátszom.

FC Augsburg - 1. FC Köln: Döntetlen esetén a tét visszajár - Mérkőzés tipp