A visszatérés óta szárnyaló salzburgiak fogadják a formáját csak kereső LASK Linz csapatát.

A címvédő salzburgiak az újrakezdés óta 3 meccsen 13:1-es gólkülönbséggel, és 3 nagyon magabiztos győzelemmel indítottak. Az egész csapat kellően összeszokottnak néz ki, talán még jót is tett nekik ez a kis szünet. A sorozatterhelés sem igazán fog ki rajtuk, nyilván fiatal csapatról van szó, de úgy tűnik bírják a 3-4 naponta játszott meccseket. Otthon emellett full magabiztosak, 10-1-1-es győzelem-döntetlen-vereség arányuk mutatja, hogy nem nyerni járnak hozzájuk a csapatok. Egy hete a második helyezett Rapid Wien csapatát is sima 2:0-val küldték haza.

A Linz ezzel szemben szörnyen indult az újrakezdés után, 3 meccsen 1 pontot szereztek, azt mondjuk idegenben. Érdekes, hogy az idegenbeli mérlegük nagyon kiemelkedő, ez az egyetlen döntetlen rondít bele a képbe, ugyanis azon kívül 11/11 győzelemmel állnak, ami igen megsüvegelendő. Azóta viszont eltelt 3 hónap, hogy ezeket a jó eredményeket hozták, és jelenleg nyoma sincs annak a teljesítménynek.

A Salzburgnak nem a kedvenc ellenfele a linzi együttes, viszont a csapatok jelenlegi formájában igen könnyedén otthon tarthatják Szoboszlaiék a 3 pontot. Reméljük, hogy a magyar srác pazar teljesítménye is megmarad és ma is góllal/gólokkal járul hozzá csapata sikeréhez. 1,85-ről indult a hazaiak oddsa, egész sokat esett már azóta, a mostani 1,45-1,5 a jelenlegi formák alapján szerintem teljesen indokolt, úgyhogy nem hagyom ott, és bízok a salzburgiak további jó formájában.

Red Bull Salzburg - LASK Linz: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp