Nem igazán szeretek hétfőn papírformára fogadni, hisz kevés meccs van, azt kell lecsalni, amit lehet, ez esetben ezt a Sevilla-Eibar meccset. Mégis úgy érzem, ez most annyira egyértelmű, hogy nem lehet itt más az eredmény, mint andalúz siker. Lopetegui, a Sevilla trénere egy állat, ezer fokon ég, és azért látni a csapaton, hogy mennek, mint a mérgezett egerek, szóval megvan az egység csapat és mester között.

A Sevilla otthon jó, illetve otthon is, míg az Eibar idegenben kevésbé acélos. Az Eibar öreg csapat, tele vannak 30+ os játékosokkal, főleg a kreatív zónában, akik nem tudnak úgy regenerálódni, mint a fiatalabbak, gondolok itt pl. Munirra vagy Ocamposra, akik leginkább tolták elöl a Sevilla szekerét.

Érdekesség lehet, ami valójában tény, hogy az északiak leugranak délre, ami eleve egy nem gyenge utazás, észak-dél irányban mennek lefelé, nem picike távolság, aztán nem csak az út hosszú, hanem a hőmérséklet is növekszik. Az Eibárt meg fogja csapni a meleg, gutaütést kapnak, már akkor is, amikor a buszról leszállnak. Az andalúzoknál simán 40 Celsius fok fölé megy a hőmérő higanyszála nap közben, aztán még este 22-kor is a 30 fokot nyalogatja majd.

Ehhez jön az, hogy a Sevilla csapata, játékosai két nappal többet pihenhettek. Egy nap is rengeteget számít, két nap kb. két gól előnyt jelent.

Megnézve a kis északi együttes sorsolását, a következő két meccs lesz ott igazán fontos, játszanak egy ki-ki meccset a Leganés ellen, majd mennek a már kiesett Espanyolhoz, és utána még ott a Valladolid elleni találkozó, ahol addig a már fix bennmaradó Valladolid lesz az ellenfél. Szóval Mendilibarék akár dobhatnák is a meccset, persze nem fogják. Viszont az, hogy két nappal kevesebbet pihentek, az, hogy fiatalabb a Sevilla, és frissebb is, az, hogy nem kell utazni, otthon játszhat, és az, hogy az ellenfélből Orellana és Escalante is távozott július elején, ezek olyan kumulatív dolgok, amelyek összeadódva eredményezik a hazai sikert. Ha mégsem, az bunda.

Sevilla - Eibar: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp