Végtelenül nagyon egyszerű a dolog a hazaiak számára ennél a CFR Cluj - Gaz Metan Medias román élvonalbeli bajnoki mérkőzésnél. A házigazda Kolozsvári Vasutasnak kizárólag és mindenképpen és akárhogyan MUSZÁJ győznie a vendég medgyesi csapat ellenében.

Ugyanis az van, hogy a bajnoki címre "hajtó" kolozsváriak az utóbbi találkozókon a foggal-körömmel való őrzés helyett elszórakozták a piciny előnyüket és már nem éllovasok, hanem csak a 2. helyen vannak. Előttük éppen a vetélytársuk, a szintén a bajnoki cím megszerzéséért küzdő CS Universitatea Craiova van. Egyetlen egy pont a két együttes közötti különbség (38 pont, illetve 37 pont) és valószínűsíthető, sőt szerintem biztos, hogy - látván a két rivális csapat egyaránt kiválónak minősíthető csapatteljesítményét - leginkább aprónak tűnő, máskor elhanyagolhatónak nevezhető parányi dolgok fognak dönteni a bajnoki cím sorsáról.

Az egyik ilyen jellegű dolog az, hogy ennek a két csapatnak már kizárólag csak győznie szabad a bajnokságból még hátralevő találkozókon. Amelyik együttes nem nyer valamelyik meccsen, hanem döntetlent játszik vagy esetleg vereséget szenved, az az alakulat minden bizonnyal az 1. helytől és a román bajnoki címtől is elbúcsúzhat. A másik fontos dolog a gólaránybeli különbség lesz. Szerintem. Ezen a téren egyelőre még az erdélyi csapat van jobb helyzetben (Kolozsvári Vasutas +3 gól, illetve CS Universitatea Craiova +2 gól), ám azért arra is kellene gondolni, hogy az oltyánoknak 12 szerzett góljuk van, miközben a kolozsváriaknál csupán csak 9 szerzett gólt jelez ez a mutató.

Úgy vélem, hogy a 37 ponttal 2. helyezett kolozsvári együttesnek illene még ezen az összecsapáson nekiveselkednie a szerzett gólok növelésének. Főleg azért is kellene ezt tennie, mert a medgyesi gárda a román felsőházi rájátszás utolsó helyezettje és kétségtelenül a leggyengébb csapata is. Az teljesen biztos, hogy a medgyesieknél gyengébb együttes nem fog ellátogatni Erdély fővárosába. Mivel szerintem tényleg minél több gólt kellene szerezniük a kolozsváriaknak, én arra tippelek, hogy legalább három gólt fognak szerezni a hazaiak.

Tipp: CFR Cluj 2.5 gól felett.

CFR Cluj - Gaz Metan Mediaş: CFR Cluj által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp