Az év egyik legnehezebb túrája elé néz a Sandefjord, miután a Kristiansund otthonából kellene ponttal távoznia, hogy tovább erősítse a vonal feletti státuszát.

A Kristiansund otthon kiválóan szerepel mióta visszajutott az első osztályba. Náluk ez a siker záloga, amely a legnagyobb bánatomra viszont nem okozott nemzetközi kupaszereplést eddig. Ahhoz, hogy a dobogó végén legyenek a végelszámolásnál, az ilyen meccseket hozniuk kell. A végeredmény odds (1,58) teljesen korrekten lett belőve erre a meccsre, értéket nem nagyon látok benne. Viszont abban, hogy a Sandefjord nem lő gólt, már sokkal inkább. A KBK által kapott 14 gól nem kevés (Rosenborg 8 és Aalesund 32 a két véglet), viszont tekintve, hogy már játszott a Molde - Bodø - Vålerenga hármassal, elfogadható. Hiába állnak a 8. helyen csak, a következő fordulókban bőven feljebb léphetnek az ellenfelek erejét vizsgálva. A Sandefjord ellen valószínűleg a teljes kontrolt fogják alkalmazni, ami labdatartást és támadósor (elsősorban Pellegrino és a hétvégén pihentetett Kastrati) jobbnál-jobb labdákkal való tömését fogja jelenteni.

A Sandefjord gyenge pontja a gólszerzés. A Haugesund után a második legkevesebb gólt szerezték (8) és elsősorban pontrúgásokból veszélyesek. A probléma az, hogy ide inkább olyan csapat kellene, aki vagy irányítani tudja az összecsapást (Molde, Bodo) vagy kiválóan kontrázza le az ellenfelet (Stabaek). Az első elképzelhetetlen, a második pedig az az út, amit meg kell próbálnia Marti Cifuentes fiainak. A gyorsaság azonban nem az erőssége a gárdának, így pedig ez komoly problémákat okozhat, ha a KBK betalál. Ha betalál. Nem egyszer próbálta már a buszt betolni a Sandefjord és ezzel bizony mostanában voltak problémái a kristiansundi együttesnek. Éppen ezért mennék most el a vendég gólok felé, vagyis annak a hiányára fogadnék. Elég jó oddsot kapunk egy olyan eseményre, aminek a bekövetkezése ennél jóval reálisabb!

Kristiansund BK - Sandefjord Fotball: Sandefjord Fotball által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp