Manapság kimondottan rizikós romániai mérkőzést választani a kiszámíthatatlanság miatt, ám most mégis megkockáztatom ezt, mert látom és tapasztalom, hogy a szervezők mindenképpen a pályán és a következő napokban akarják befejezni a focibajnokságot. Tehát ha csak egy aprócska mód lesz rá, hogy a fertőzés árnyékában mégis a focipályán dőljön el a bajnoki cím sorsa, akkor abba az aprócska valamibe fognak kapaszkodni a szervezők. Az előbbiek tudatában azért választottam az FCSB - CFR Cluj találkozót és a "1.5 gól felett ázsiai hendikep" tippet, mert úgy gondolom, hogy ezen az összecsapáson lenniük kell góloknak.

Egyrészt azért választottam a gólokra való fogadást, mert a házigazda bukarestiek már elérték céljukat ebben a bajnokságban, azaz a kupagyőzelemnek köszönhetően játszhatnak majd nemzetközi meccseket az Európa Ligában, s a céljuk elérésének köszönhetően annyira motiválatlanokká váltak, hogy néhány jobb játékosukat máris szabadságra küldték, hogy legyen idejük jó alaposan kipihenni magukat mielőtt kezdődnek a nemzetközi megmérettetések. Másrészt pedig az van, hogy a 43 ponttal 2. helyezett kolozsvári vendégcsapat a bajnoki cím megszerzéséért küzd és kizárólag csakis győznie ajánlatos idegenben. Azaz mindenképpen muszáj lenne gólt szereznie a román fővárosban.

Ez utóbbi dolog, vagyis a Kolozsvári Vasutas idegenbeli gólszerzése teljesen reálisnak tűnik a motiváció nélkül és meghatározóbb focistái nélkül szereplő fővárosi együttes ellen. Viszont akik ismerik Romániában az erdélyi - nem erdélyi ellentétet, azok tudják, hogy egy ilyen meccsen, amelyen a nem erdélyi csapat úgy segíthet az erdélyi csapat kárára egy másik nem erdélyi csapatot, hogy gólt szerez az erdélyi csapat elleni meccsen, akkor nagyon-nagyon valószínű, hogy az fog történni, hogy a nem erdélyi csapat gólt fog szerezni az erdélyi csapat elleni találkozón. Vagyis ebben az esetben: az FCSB gólt fog szerezni a Kolozsvári Vasutas (CFR Cluj) elleni mérkőzésen.

Ez a gól ide és a gól oda, ugyebár 2 gólt jelent, ami már jó számomra. Ám nem szabad elfelejteni, hogy a kolozsvári csapatnak muszáj nyernie idegenben, s ezért várható tőle egy újabb gól. Amelyik már a mérkőzés harmadik gólja és már annyira nagyon jó, hogy nagyon.

Tipp: 1.5 gól felett ázsiai hendikep.

FCSB - CFR Cluj: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp