A Hibernian tökéletes átigazolási szezonon van túl: komoly érvágás nem érte a csapatot de három remek játékos is érkezett, akik valószínűleg erősítést jelentenek majd: Alex Gogic a középpálya motorja volt a Hamiltonban, Drey Wright a St.Johnstone csapatában volt alapember, Kevin Nisbet tavaly a másodosztályban rámolt be 25 meccsen 18 gólt, előtte a harmadosztályban 38 meccsen 31-et. Az önbizalom adott nála, itt a lehetősége, hogy bizonyítson a legjobbak között is. Ilyen erősítések után több támadás is érte a klubbot, mert közben a koronavírus miatt a dolgozók között pedig megszorításokról volt szó. De papíron és feltehetőleg a pályán is komolyat erősödtek a hazaiak. Az edzői székben maradt Jack Ross, aki tavaly vette át a csapatot, így ez lesz az első teljes idénye.

Hasonló cipőben jár a Kilmarnock is edző kérdésben, náluk az előtte csak segédedzőként dolgozó Alex Dyer kapta meg a bizalmat és a hosszabbítást. A csapatban komoly változások mentek végbe, egy komplett védősor távozott, a kezdő kapusuk is napokkal ezelőtt lett csak meg, így komoly építkező munka várható. Ezt tetézi még a csk hiánya, hiszen Gary Dickert műtét után lábadozik, ő évek óta alapember.

Tehát az előjelek nem túl biztatóak a vendégek számára az újjáépítéssel és a fontos hiányzóval. Nem mellesleg pletykálnak róla, hogy a legjobb csatáruk, Eamonn Brophy játéka is kérdéses, az ő hiánya még egy óriási érvágás lehetne. A hazaiak csapata összeállt már, 1-2 hiányposztra érkezett megfelelő erősítés, így ők vannak lépéselőnybe. Hét közben kérdéses volt a fix kezdő csatár Doidge játéka, a legtöbb helyen azt olvasom, hogy játszani fog, de meglátjuk. Ha nem játszik, akkor itt az esély Nisbet számára hogy bizonyítson, és a vendégek helyzete miatt úgy is hazai sikert várok.

Hibernian - Kilmarnock: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp