Igazából már abszolút semmilyen tétje nincsen ennek az AC Milan - Cagliari utolsó fordulóbeli olasz élvonalbeli mérkőzésnek. Az AC Milan 63 ponttal a 6. helyen van, amelyik az Európa Liga selejtezőjében biztosítja a részvételt, ám már sem felfelé nem juthat a milánói csapat, mert 4 pontra van előtte az AS Roma, de lejjebb sem eshet, mert szintén 4 pontra van tőle az SSC Napoli. Szóval teljesen biztos, hogy ezen forduló végén is 6. helyezett lesz az AC Milan és biztosított számára az európai kupaporondon való részvétel. Eddigi mérlege: 37 mérkőzésen 18 győzelem, 9 döntetlen, 10 vereség, 60-46-os gólarány. De a 45 ponttal 13. helyezett vendég Cagliari is holtbiztos lehet abban, hogy nem fog kiesni és a középmezőnyben fogja zárni ezt a bajnokságot. Eddigi mérlege: 37 mérkőzésen 11 győzelem, 12 döntetlen, 14 vereség, 52-53-as gólarány.

Vagyis lehet azt vélni, hogy tét hiányában fociznak majd egyet a felek, aztán pedig majd az lesz végül, ami. Valami. Akármi. Ebben a helyzetben én hazai győzelmet tippelek, mert hiszen azt vélem, hogy a jó formában levő AC Milan ezúttal is meg akarja majd mutatni mindenkinek, hogy mennyire nagyon jó az a mostani forma. Pluszban még az is van, s ez is erősíti a hazai győzelmes tippemet, hogy azért talán a milánóiak edzője, Stefano Pioli még az utóbbi napok-hetek fogadkozásai után sem lehet teljesen biztos az állásában.

Hiányzók: az argentin Mateo Musacchio, a horvát Ante Rebic, Alessio Romagnoli és Andrea Conti, illetve a belga Radja Nainggolan, a horvát Marko Rog, Luca Pellegrini és az uruguay-i Christian Oliva. Mindkét oldalon vannak fontosabb hiányzók, ám szerintem ez nem valószínűsít semmilyen fontosabb dolgot. Maximum megerősítheti bennem azt a gondolatot, hogy márpedig tényleg nagyon-nagyon simán nyerhetnek a hazaiak.

Tipp: győz az AC Milan.

AC Milan - Cagliari: Teljes játékidő - Mérkőzés tipp