Szerintem egyáltalán "nem viszem" túlzásba a tippemet ennél a Bayern München - Chelsea Bajnokok Ligája-mérkőzésnél, hanem igenis visszafogott leszek. Gondolom én ezt most és talán így is van. Nagyon visszafogottan mindössze csak arra tippelek, hogy a házigazda bajor csapat 1 gólnál többet fog szerezni ezen a számára teljes tét nélküli mérkőzésen. Egyrészt a vendégek rengeteg hiányzója miatt tippelem azt, amit, másrészt pedig azért, mert a Bayern-csatár Robert Lewandowski hoppon maradt az előzővel, pedig már az egyik kezével fogta is azt, s már csak emiatt is úgy vélem, hogy a lengyel csávó ezúttal túl fogja biztosítani magának a BL-gólkirály címet.

Ha már az előbb szó esett a hiányzókról, akkor nem kezdeném ezt a vendég londoniakkal, hanem inkább az otthon szereplő Bayern München csapatával, amelynél csak egyetlen egy kimaradó játékos lesz, éspedig a sérülés miatt hiányzó francia világbajnok Benjamin Pavard. No, és ezt "letudva" jöhet az angol vendégcsapat hiányzóinak felsorolása. Íme: az eltiltott spanyol Marcos Alonso, a szintén spanyol Cesar Azpilicueta (combsérülés), a sárga lapok miatt eltiltott olasz-brazil Jorginho, az amerikai-horvát Christian Pulisic (combsérülés), a már régóta sérült Ruben Loftus-Cheek, a spanyol Pedro (vállsérülés), a tehetséges ifjú skót Billy Gilmour (térdsérülés), a számomra ismeretlen belga Charly Junior Musonda (térdsérülés) és az örökké különböző sérülésekkel bajlódó holland Marco van Ginkel. És, persze, nem fog játszani a brazil Willian sem, akinél sok helyen a bokasérülést nevezik meg kimaradási oknak, bár én úgy tudom, hogy az eddigi csapatából eligazolni készülő Willian már meg is állapodott új csapatával. Azaz Willian elfogadta az Arsenal ajánlatát, három évre ír alá és heti 100 ezer fontot fog keresni az "ágyúsoknál". Ám, persze, hivatalosan nem az előbbit írják le, hanem inkább azt, hogy a brazil focista bokasérülés miatt nem fog játszani.

Korábban már említettem, hogy én főleg Robert Lewandowski góljait várom és leginkább ezért tippelek arra, hogy 1 gólnál többet fog szerezni a Bayern München. A lengyel "gólzsák" jelenleg 11 góllal vezeti a Bajnokok Ligája góllövőlistáját, s valószínűleg meg is fogja nyerni. Igaz, jobban tenné, ha az előző buktából okulva most annyira előre menekülne, amennyire csak lehetséges tőle. Biztos, ami biztos. Nem tartom kizártnak, hogy ő egymaga megszerzi azt a két gólt a Bayern München számára.

Tipp: Bayern München 1.5 gól felett.

Bayern München - Chelsea: Bayern München által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp