Bő hete kezdődött, de máris a 3. fordulójánál tart a Merkantil Bank Liga küzdelemsorozata. Ennek nyitómérkőzése a Pécsi MFC - WKW ETO FC Győr összecsapás tartogathat számunkra értékes szorzókat. Az eddig lejátszott két forduló eredményei és mutatott játéka után én ebből a komoly múltra visszatekintő párharcból az újonc hazai alakulatnál látok lehetőséget egy szép odds "zöldülésére". Várakozásom szerint a piros-feketéknél tovább tart az újoncok lendülete, ez pedig gólokban fog majd realizálódni. Nem elhanyagolható, sőt nagyon is fontos szerepet játszott a tipp meghozatalában az a tény, hogy a találkozót Pécsett, a PMFC Stadionjában rendezik.

A Dorog elleni 4:0-ás parádés rajtot egy idegenbeli, vállalható 0:2 követte Nyíregyházán hazai oldalról. Mi szurkolók azt mondjuk, hogy vállalható, de tulajdonképpen ennek sem kellett volna így történnie, ha Vas László nem nyúl bele olyan mélyen a győztes csapatába. De megtette és ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az újonc kerete még nincs annyira erős, hogy ilyen edzői húzásokat elbírjon. Nem volt meg a pécsiek játékában az a fajta egészséges agresszivitás, ami a labdaszerzésre irányult volna, ráadásul a kevés szélről beérkező labdájuk is teljesen hatástalan volt. Most viszont itt a lehetőség a javításra, amit népes szurkolótáboruk el is vár tőlük. Két meccs után még nehéz mérleget vonni, de az eddig látottak alapján Geiger Norbert játéka nélkülözhetetlen a középpályáról.

Számomra nem okozott meglepetést a vendégcsapat, a WKW ETO FC Győr bajnoki rajtja, sőt azon csodálkoztam, hogy potenciális jelöltként emlegették Őket a feljutást illetően. A legnagyobb játékosmozgás a kisalföldieknél volt a nyáron és szerintem a nem túl nagy edzői rutinnal rendelkező Tuifel Péternek elég lesz ezt a keretet jó középcsapattá formálnia. Hiába a "nagy" nevek, ha nem tudnak lendíteni a csapat szekerén. Sokatmondó, hogy a nyitófordulóban elszenvedett 2:1-es ajkai vereségük után kapusuk, Gundel-Takács Bence lett kiemelve, mint a csapat legjobbja. A bravúrjaira most is szükségük lesz a győrieknek, mert szerintem a Pécs tanult a hibájából.

A papíron erősebb Győrt az agresszív letámadásos focijával simán meglepheti a Pécs, az pedig gólokban fog megmutatkozni hazai oldalról.

Pécsi MFC - Győri ETO: Pécsi MFC által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp