Nagyon régen jártam utoljára NB III-as találkozón, de egy hete megtört a jég, mert Kisvárda második csapata is ide lett besorolva, így nem hagytam ki a háromcsoportos liga Keleti csoportjának nyitányát. Most a csoporttársak mérkőzésével foglalkozom a BVSC-Zugló–Mezőkövesd Zsóry FC II találkozó kapcsán. Két újonc csapatról van szó, melyből a hazaiak egy normál felnőtt keretet foglalkoztatnak, míg ellenfelük jobbára a feltörekvő fiatalokra épít. Ezért úgy gondolom a nagyobb játéktudásnak és a tapasztalatnak ki kell domborodnia a 90 perc végére egy hazai győzelemben. Amennyiben jó az okfejtésem, akkor abban is biztosak lehetünk, hogy ez nem egy 1:0-ban fog realizálódni.

1:1-es döntetlennel kezdte a szezont a BVSC a szintén újonc Salgótarján otthonában. Az "idegenben jó az X" mondás ellenére nem teljesen volt elégedett a látottakkal Gabala Krisztián a "Vasutasok" trénere. A játékvezető ténykedése mellett önkritikusan a rengeteg kihagyott helyzetet hozta fel a pontvesztésük okának. Ez a tippünk szempontjából kiváló hír, mert ha voltak helyzetek, akkor előbb-utóbb csak berúgják majd ezek a Srácok. Mindenesetre gólvágójuk, a tavaly nyáron Vácról igazolt Murai Márk már ebben az osztályban is letette a névjegyét. Ékpárja, Hrepka Ádám sem ismeretlen a hazai foci szerelmeseinek. Ha Ők ketten elkapják a fonalat, akkor megfirkálhatják a "Matyók" védelmét.

A Mezőkövesd Zsóry FC II a megyei első osztályból felkérésre vállalta a harmadosztályú tagságot. Kutatásaim során úgy láttam, hogy hasonlóképpen épül fel a keretük, mint a Kisvárda II-é, ezért nem nagy bátorság kijelenteni, hogy a szezon végére több vereség fog a nevük mögött állni, mint győzelem. Ebbe a nem túl hízelgő irányba az első lépést már meg is tették Elek Norbert fiai, mert az Eger ellen idegenben "belenéztek egy hatosba" csak hogy érezzék a törődést. Ha sikerül stabilizálniuk a védelmüket, akkor most megúszhatják 2-3 kapott góllal.

Eredetileg brutál (2.10) oddson a hazai győzelemben gondolkodtam, de időben kapcsoltak az odds-mesterek. Így maradok a hazai csapat góljainál, mert ennek is esett ugyan az oddsa, de ebben még mindig van érték.

Bvsc-Zuglo - Mezökövesd II: Bvsc-Zuglo által szerzett összes gól - Felett/alatt tipp