Első gondolatom, ötletem, tippem -nevezzük bárhogy- az volt, hogy a Bayern góljai 1,5 felett opciót húzom be. Aztán gondoltam egyet, és revideáltam eredeti elképzelésem. Az is jó -mert az-, de ez még jobb.

Szóval az origo, hogy nem nagyon tudom elképzelni azt, hogy ez a Barca megveri a jelenlegi Bayernt. Ha lebontjuk posztokra a két csapatot, nagy különbség nincs. Legalábbis én nem látok, viszont a foci csapatjáték, és mint csapat, hát a Bayern szerintem komplettebb.

Amit pedig még érdemes említeni, sőt mit említeni, inkább kiemelni, hogy ezt a meccset semleges pályán rendezik, ha úgy tetszik, mindkét együttes idegenben lép pályára. Most lusta vagyok összehasonlítgatni a két együttest, de ide a rozsdás bökőt, ha nem a Barca a gyengébb, amikor nem otthon lép pályára.

Amikor Messiék elhagyják a Barcelona táblát (így mondják mifelénk), akkor nem annyira nagyfiúk. Utolsó 19 idegenbeli BL-meccsükből 12-őt nem sikerült megnyerni, és nem egyszer rútul bucira lettek verve a katalánok. PSG, As Roma, Man. City, 'pool, Juve, ezek a csapatok minimum hármat lőttek a Barcának, igaz, akkor az említett csapatok hazai gyepen játszottak.

Most a Bayern is idegenben játszik, de ha megnézzük, ez a Bayern idegenben (Csak BL-t nézve) 13 meccs óta veretlen. Utolsó 4 idegenbeli BL-meccsén 19 gólt szerzett a bajor csapat, szóval brutál hatékony.

Tény, hogy a Napolit megcsapták Messiék, jól játszott a Bolha, de azért ott a Napoli 19-szer kísérletezett, ami egy elég vastag szám, ha a lövési kísérleteket nézzük, és ki tudja, hogy alakul a meccs, ha ott rögtön az első percekben a Napoli lökete a kapufáról nem kifelé, hanem befelé pattan.

Én amondó vagyok, hogy a Bayern minimum egy ikszre jó, de ha most tippelnem kéne mondjuk egy végeredményt, azt mondanám, hogy 1-3. Ez a Bayern profi csapat, ezek fizikálisan a toppon vannak, ha nincs valami nem várt körülmény, mondjuk egy korai piros, akkor ez a tipp nem nagyon megy el.

FC Barcelona - Bayern München: Ázsiai hendikep - Asian Hendikep tipp