Nézegetem, ízlelgetem ezt a 1,5 overes szorzót, ami mellesleg esett egy nap alatt (25 százalékot). Úgy gondolom, hogy a bukmékerek alapvetően a tavaszi Magyar Kupa mérkőzésekből indulnak ki. Akkor két gól nélküli meccs után jött a 11-es párbaj, azaz valóban hatalmas under esély van, de…egy csomó szegmens megváltozott az újabb MTK-Honvéd előtt, ami könnyedén kimozdíthatja a feleket a gól nélküli állapotból.

Talán az egyik legfontosabb tényező az, hogy nem kupameccset játszanak. Itt sokra nem megy senki sem az egy pontokkal, gyarapítani kell a győzelmek számát, s erre egymás ellen mindkét csapatnak megvan az esélye. Komoly változások vannak Kispesten. Tavasszal Pisonttal és Dajkával kialakult egy deffenzív játék, amit hatékonyan tudott játszani a Honvéd, s melynek koronája volt az MK-győzelem. Góljaikat többnyire rögzített helyzetekből alakították ki, s a játékkoncepció inkább az ellenfeleik terveinek elrontására épült. Labdaszerzés után „majd lesz valahogy” elven, különösebb koncepció nélkül építettek támadásokat Hidi Patrikék. A nyáron azonban edzőváltás történt, Bódog Tamás és új focisták érkeztek a piros-feketékhez. Bódog minden eddigi csapatánál kezdeményező játékban gondolkodott, s nála mindig a játék dominálása, és a győzelem kiharcolása a cél. Szélsőhátvédjei mindig magasan helyezkednek, s most kaput támadó kreatív játékosokkal van tele a keret. Visszajött Zsótér, akit lehet így-úgy kritizálni, de mégis egy jól cselező, jó rúgótechnikájú offenzív személyiség. Ugrai és Balogh Norbert képességei sohasem voltak megkérdőjelezhetőek, a kemény, határozott szakmai vezetés segítheti őket korábbi formájukhoz. Maradt Lanzafame, aki a fiatalok: Szendrei, Czipf, Kesztyűs igazi segítője lehet. Visszatárt a tengeren túlról a csapat szíve Baráth Botond, aki a bajnokcsapat egyik emblematikus személyisége volt, állandó győzni akarása többször átlendítette a kispestieket nehéz szitációkon. Akárhogy nézem ez már egy teljesen más karakterű csapat, az előző bajnokság Honvédjához képest.

Bármikor látom az MTK játékát, nekem mindig tetszik! Botis valamilyen formán egy magyaros stílusú csapatot épített. Hatékonyan olvassa az együttes aktuális ellenfelének játékát, s rendre képes megbontani az elé kerülő védelmet. A Ferencváros ellen is különösen az első félidőben remekeltek a kék-fehérek. A csapat csibészes mentalítását, bátorságát ki kell emelni, s bizony megmutatta oroszlánkörmeit egy-két játékos. Schőn Szabolcsot például öröm nézni, ha jobb megoldásokat választ a kapu előtt, akkor gólokat szerezhetett volna az idénynyitón. Katona, Gera, Herrera meggyőző teljesítményt mutatott, s látható, hogy Balázs Benjamin is jól illeszkedik az együttesbe. Azt gondolom, hogy a korábbi szellemes, gólra és győzelemre törő játékát mutatja meg most is az MTK.

A Honvéd számára az elmaradt Puskás elleni ütközet miatt ez lesz a szezonnyitó. Számukra az újonc teljesen verhető kategóriát képvisel, s Bódogék a nemzetközi meccsük előtt nyilván három pontot akarnak majd. Miért is hagyná magát az MTK? Megfricskázták a bajnok Fradit, hozzájuk képest a Honvéd kismiska – meglehet az első győzelmük. Minimum gólváltást érzek ebben a mérkőzésben, ami le is hozná a tippemet.

MTK Budapest - Budapest Honvéd FC: Gólok száma - Felett/alatt tipp