Girona és Elche lakossága vélhetően nem a Bayern-PSG BL-döntőt várja igazán, hanem ezt a play off meccset, amelynek célja a feljutást eldönteni. A két-meccses párharc első összecsapása igazi roncsderbi volt, már maga a pálya leginkább egy rosszabb libalegelőhöz hasonlított, több volt a földes rész, mint a füves, így ha véletlenül egy játékos akart mondjuk labdát vezetni, akkor még azt sem tudott. De nagyon akarat sem volt a kombinatív játékra, gyimakolták egymást 90 percig. Az első félidőben a legnagyobb helyzet egy beadást követően egy 4-5 méterrel kapu fölé tartó labda volt. Én hős akartam lenni, és végig akartam nézni, de mazoista hajlamom ellenére úgy a 70. percig bírtam.

A visszavágót sem számítok szebb focira, az Elche otthon sem mutatott életjeleket támadásban, akkor mi lesz a katalánoknál? Egyébként a Granadánál akad egy-két, a tippemre veszélyes játékos, mert Stuani azért gólérzékeny gyerek, és és Granelltől is tartok, mert ő is elég jó játékos, de azt is tudom, hogy ha az Elche valamihez nagyon ért, az a rombolás.

Ami tény, hogy büntetők nem lesznek, viszont iksznél 2*15 perc ráadás az lesz. Ha a 2*15 perc után is döntetlen lenne az állás, jobb alapszakasz-helyezése miatt a Girona jut fel, szóval tizipárbaj semmiképp sem lesz, ha igaz amit Farkas Norbi mondott az odavágón, de nem szokott mellébeszélni. Szóval ha úgy a 80. percben is 0-0, az Elche akkor sem fog fejvesztve előre menni, majd a hosszabbítás vége felé esetleg. Viszont a hazai csapatnak sem szabad kinyílni, mert ha netán egy kontrát az Elche végigvisz, na akkor lesz csak nehéz meccse a hazaiaknak.

A bajnoki meccseken sem ment egyszer sem 2,5 fölé a gólok száma, aztán az Elche a rájátszásban még defenzívebb lett, 3 meccsén összesen született egy gól, a 40 éves Nino szerezte, de azért -nem megbántva Ninót- egy 40 éves focisától várni a csodát lehet, csak nem biztos, hogy észszerű. Én ehhez az Elche-féle defenzív taktikához egy színesbőrű, vékonydongájú, gyors támadót képzelnék el, akit lehet szöktetni, futtatni, de Nino a maga 40 évével azért nem egy üregi nyúl, sosem volt az... A Girona meg ha begyötör valahogy egyet, inkább őrizgetni fogja, mintsem hajtani a másodikat.

Girona FC - Elche: Gólok száma - Ázsiai - Asian Over/Under tipp